Világ MTI 2015. június. 19. 19:34

Harry herceg nem katona többé és Afrikába megy

Tíz év szolgálat után befejezte pénteken katonai pályafutását Harry herceg. A brit királynő 30 éves unokája az udvar bejelentése szerint három hónapra Afrikába utazik, ahol szakértőkkel önkéntes természetvédelmi és jótékonysági tevékenységet folytat majd.

Ősztől visszatér a hadsereg kötelékébe, de nem katonaként, hanem annak az egységnek az önkénteseként, amely a harctereken tartós sérüléseket szenvedett katonák rehabilitálását segíti.

Harry a legtekintélyesebb brit tisztképző akadémián, Sandhurstben végzett 2005-ben. Ezután - kitüntetéssel - a brit hadsereg legkorszerűbb és legnagyobb tűzerejű helikopterére, az Apache-ra szóló külön elsőtiszti és lövészképesítést is megszerezte.

Kétszer is megjárta az afganisztáni frontot, legutóbb három éve, amikor már az Apache támadó helikopterekkel vett részt harci bevetéseken.

Tavaly azonban nyugalmasabb, irodai beosztásba került. Feladatai közé tartozott például az olyan nagyszabású ünnepi katonai parádék megszervezése és vezénylése, mint a híres Trooping the Colour, vagyis saját nagymamája, az idén 89 éves II. Erzsébet királynő "hivatalos" júniusi születésnapja alkalmából rendezett látványos katonai parádé.

A veszélyes afganisztáni küldetésekkel a korábban elsősorban botrányos kocsmai tivornyáiról elhíresült herceg az alattvalók körében is általános megbecsülést vívott ki magának.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.