Éjjel is ropogtak a fegyverek a kelet-ukrajnai Marjinkánál
Az oroszbarát szakadárok csütörtökre virradóra a kelet-ukrajnai frontvonal teljes hosszában folytatták tüzérségi támadásaikat települések, illetve az ottani katonai állások ellen, miután nem sikerült elfoglalniuk Marjinkát – közölte a kijevi hadműveleti parancsnokság.
Jurij Birjukov elnöki szóvivő szerint szerdán összesen öt ukrán katona esett el a kelet-ukrajnai harcokban, közülük négyen a Donyeck melletti Marjinka elleni szakadár támadásban. További 39-en megsebesültek a fronton.
A szakadárok előző nap hajnalban vették erős tüzérségi tűz alá az ukrán ellenőrzésű kisvárost, majd néhány óra elteltével több hullámban rohamot indítottak a település bevételére. Kijevi adatok szerint nagyjából ezer szakadár fegyveres ostromolta a várost. Az ukrán védők visszaverték a támadásokat, és kora estére stabilizálták a helyzetet a településen illetve környékén.
A parancsnokság közleménye szerint előző nap sötétedés után ismét több helyszínen léptek támadásba a szakadárok. A frontvonal északi részén, Luhanszknál öt ukrán ellenőrzésű települést lőttek, köztük Sztanicja Luhanszkát.
Luhanszktól délre, Artemivszk körzetében két településre nyitottak tüzet gránátverőkkel, illetve kézi lőfegyverekkel.
A Donyeck környéki településeket is további tüzérségi támadások érték, egyebek között Marjinkára és Piszkire lőttek gránát- és aknavetőkkel, illetve egyéb tüzérségi lövegekkel.
Délen, az Azovi-tenger partján, Mariupol kikötővárostól keletre, a frontvonalon fekvő Sirokine falu elleni tüzérségi támadásokat is folytatták a szakadárok.
Felderítő drónt, azaz pilóta nélküli repülőgépet 18-szor észleltek az ukrán állások fölött a frontvonal mentén.
Orosz hírforrások szerint Eduard Baszurin szakadár vezető azt közölte, hogy a Donyeck elleni ukrán tüzérségi csapásokban előző nap öt civil halt meg és 24 sérült meg. A szerdán történteket Baszurin provokációnak nevezte. Szerinte az történt, hogy a szomszédos Krasznohorivkában lévő ukrán alakulat tüzet nyitott a marjinkai ukrán katonákra, ők pedig válaszul Donyecket kezdték lőni.