Világ MTI 2015. május. 27. 11:36

Még jobban megszorongatnák Kim Dzsong Un országát

Az Észak-Koreára gyakorolt nyomás növeléséről, a szankciók fokozásáról állapodott meg szerdán a Koreai Köztársaság, az Egyesült Államok és Japán annak érdekében, hogy Phenjant rávegyék, térjen vissza a nukleáris programjáról folytatott tárgyalásokhoz.

Hvang Dzsun Kuk, a szöuli kormánynak a Koreai-félsziget békéje és biztonsága ügyében illetékes különmegbízottja szerdán újságíróknak kijelentette, "a felek egyetértettek abban, hogy Phenjan nukleáris képességei növekvő fenyegetést jelentenek, s emiatt azonnali válaszlépéseket kell foganatosítani". Ennek érdekében a résztvevők megállapodtak, hogy fokozzák a nyomást Phenjanra, egyben erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy Észak-Korea felújítsa a párbeszédet a nemzetközi közösséggel.  

A hathatalmi – Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán, Kína Oroszország és Észak-Korea között kezdett – tárgyalások 2008 végén szakadtak meg, amikor Phenjan váratlanul távozott a tárgyalóasztaltól, majd néhány hónappal később, 2009-ben végrehajtotta második kísérleti atomrobbantását. Harmadik kísérleti atomrobbantása után – 2013-ban – Phenjan azt követelte, hogy feltételek nélkül kezdjék újra a hathatalmi tárgyalásokat, de Szöul és Washington ragaszkodott hozzá, hogy előbb Észak-Korea tegyen bizonyságot arról, hogy leszerelési szándékai őszinték. 

Hvang Dzsun Kuk szerdán kifejtette, hogy az amerikai, dél-koreai és japán megbeszélés egy olyan időben történt, amikor Észak-Korea legutóbbi lépései miatt újabb súlyos feszültség és bizonytalanság alakult ki a térségben. Hozzátette, hogy Szöul, Tokió és Washington szorosan együttműködik, egyben konzultál Kínával és Oroszországgal az ügyben.

Észak-Korea május elején egy új fejlesztésű, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát tesztelt, majd azt állította, hogy már birtokában van annak a technológiának, amellyel rakétákra felszerelhető méretűre tudja kicsinyíteni atomtölteteit. A rakétakísérletről a KCNA phenjani hírügynökség azt írta, hogy a ballisztikus rakéta kilövésére Kim Dzsong Un, az ország első számú vezetője adott parancsot, aki egy másik tengeralattjáróról kísérte figyelemmel a tesztet. A kísérletről készült felvételek szerdán felkerültek a világtól elzárkózó ország külföldi propagandacélokat szolgáló, Uriminzokkiri című internetes oldalára. 

A videóhoz tartozó szövegben azt közölték, hogy a sikeres rakétakísérlet eltörli Dél-Korea és az Egyesült Államok szövetségét, és megtöri az amerikai nukleáris védőernyőt, s akár már egy-két ilyen tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéta is képes lenne káoszba taszítani Szöult.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.