2015. május. 26. 21:38 MTI Utolsó frissítés: 2015. május. 26. 21:37 Világ

Döntött az EU, még többet költenek a menekültek kimentésére

Az Európai Unió határvédelmi ügynöksége (Frontex) jelentősen kiterjeszti kutatási és mentési tevékenységét a Földközi-tenger térségében - közölte a szervezet kedden, röviddel azután, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár cselekvésre szólította fel Európát a menekültválság kezelése érdekében.

A varsói központú ügynökség közleményben tudatta, hogy a nyári szezonban három repülőgépet, hat járőrhajót, tizenkét járőrcsónakot, két helikoptert és tizenöt szakértői csapatot bocsát a Triton elnevezésű tengeri mentőművelet rendelkezésére. Emellett a menekültek kimentését szolgáló misszió működési területét is kiterjesztik.

A művelet erőforrásait legalább kétszeresére emelő lépésre egy hónappal azután került sor, hogy az unió megháromszorozta azt a pénzt, amelyet a lélekvesztőkön Észak-Afrika felől Európába tartó, bajba került illegális migránsok mentésére eddig fordított. A mentőművelet korábban havonta mintegy 2,9 millió euróba került, ettől kezdve viszont közel 9 millióval lehet számolni havonta.

"A művelet kiterjesztése az olasz hatóságok támogatására szolgál a tengeri határok ellenőrzésében és az életmentésben" - közölte Fabrice Leggeri, a Frontex vezetője.

Ban Ki Mun kedden arra szólította fel az európai országokat, hogy nyújtsanak komolyabb támogatást a Földközi-tengeren keresztül érkező bevándorlóknak. A világszervezet vezetője szerint tovább kell erősíteni a kutatási és mentési tevékenységet a térségben.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint az idén már több mint 1770 illegális bevándorló vesztette életét a Földközi-tengeren. Tavaly ez a szám 3300 volt.

Az EU-országok védelmi és külügyminiszterei a múlt héten döntöttek arról, hogy az unió haditengerészeti műveletet indít a Földközi-tengeren az Észak-Afrikából Európába tartó menekülthullám megfékezésére, és katonai erővel lép fel az embercsempészek ellen.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.