Világ MTI 2015. április. 08. 18:36

Ferenc pápa: "A gyerekek éhezése és szegénysége a tévedés!"

A társadalom peremén élő és a háborúk áldozataivá váló gyermekek védelmében emelte fel szavát Ferenc pápa szerdán a római Szent Péter téren tartott általános audiencián.

Ferenc pápa úgy fogalmazott, minden kirekesztett és magára hagyott gyermek, aki az utcán vagy alamizsnából él, iskola és gondozás nélkül, segítségért kiált, és "azt a társadalmi rendszert vádolja, amelyet mi felnőttek építettünk ki." Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a gyermekekért a politikusok, az oktatók és az összes felnőtt felelősséggel tartozik. Kijelentette, a társadalomnak nem szabad egyedül hagynia a beteg gyermekeket nevelő családokat sem.

"Mire jók a felnőttkorúak és a gyerekek jogairól szóló ünnepélyes nyilatkozatok, ha a gyermekeket a felnőttek hibájából büntetjük?" - kérdezte Ferenc pápa. Azokra a gyerekekre emlékeztetett, akik bűnözők, ember- és szervkereskedők zsákmányává válnak, fegyveres harcra képzik ki őket vagy erőszakot szenvednek el. Az egyházfő hozzátette, hogy a drámai helyzetek a gazdag országokban sem kerülik el a gyerekeket a családok válsága, az oktatási űr és a szegény rétegek embertelen életkörülményei miatt. "A gyermekek sohasem számítanak tévedésnek, a gyerekek éhezése és szegénysége a tévedés!" - mondta Ferenc pápa. A Szent Péter téri audiencián részt vevő iraki és közel-keleti keresztények csoportját köszöntve az egyházfő a háborúkban felnövő gyerekekért is imádkozott.

MTI / EPA / Dennis M. Sabangan

A Save the Children a világ legnagyobb, független nemzetközi gyermekjogi szervezetének olaszországi irodája elismeréssel kommentálta Ferenc pápának a gyermekek védelmében mondott szavait. A Save the Children Italia arra emlékeztetett, hogy a világon 650 millió gyerek él mélyszegénységben, 58 millió nem járhat iskolába, 28 millió gyerek él háborús övezetben, 5,5 millió végez "rabszolgamunkát". Évente több mint hat millió öt évnél fiatalabb gyerek hal meg alultápláltság miatt, vagy olyan már könnyen gyógyítható betegségekben mint a hasmenés vagy a tüdőgyulladás. A gyermekjogi szervezet hangsúlyozta, hogy 2015 a fordulat éve lehet, mivel az ENSZ az idén dönt azokról a célkitűzésekről, melyekkel 2030-ra fel akarja számolni a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenségeket.    

Hat hónap múlva kezdődik meg a Vatikánban az októberi rendes püspöki szinódus, amelynek a család lesz a témája. Az ezt megelőző tavalyi rendkívüli szinóduson többek között az egyre inkább szegényedő, csonka családokról is szó volt, a gyerekek oktatásának jelentőségével együtt. Lorenzo Baldisseri bíboros, szinódusi főtitkár a l'Avvenirének, az olasz püspöki kar napilapjának elmondta, hogy április 15-ig kell visszaérkeznie a Vatikánba annak a kérdőívnek, amelyet a világ egyházmegyéibe a szinódus témáiról küldtek, júniusra pedig összeállítják az őszi szinódust előkészítő munkadokumentumot.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.