Kényszerleszállást hajtott végre a Vueling spanyol fapados légitársaság Airbus A320-as repülőgépe a barcelonai El Prat repülőtéren csütörtök délelőtt. Ez ugyanolyan típusú repülőgép, mint amelyik kedden zuhant le a francia Alpokban.
A VLG1812-es számú járat Barcelonából indult Münchenbe, de a kapitány a felszállást követően égett szagot érzett – közölte El Periodico című katalán újság. A járat elővigyázatosságból visszafordult, és kényszerleszállást hajtott végre.
A La Vanguardia című lap úgy tudja, az égett szagot az utasok is érezték, ők furcsa zajokról is beszámoltak. A gép végül rendben leszállt, az utasok pedig egy másik járattal már elindultak Németország felé. A 132 utas közül 12 úgy döntött, hogy inkább lemondja az utazást.
A repülőgépet jelenleg is vizsgálják a légitársaság műszaki szakemberei Barcelonában. Az El Periodico szerint a keddi tragédia miatt kialakul pszichózis is közrejátszatott abban, hogy inkább visszafordították a gépet.