Eltörölték az internetes becsületsértési törvényt Indiában
A szólásszabadság jogával ellentétesnek találta, ezért megsemmisítette kedden az indiai legfelsőbb bíróság azt a törvényi rendelkezést, amelynek alapján akár három év börtönt is kiszabhattak az interneten tett "sértő" megjegyzésekért.
A legfelsőbb bíróság szerint a törvényben nem határozták meg pontosan, mi minősül sértőnek, ezzel csorbították a szólásszabadsághoz és az információ szabadságához való jogot, így a jogszabály ellentétes volt India alkotmányával.
A 2008-ban hozott törvényt egyetemi hallgatók, írók, bloggerek és jogvédő csoportok támadták meg bíróság előtt. Ellenzői szerint a jogszabály túlságosan szigorú, és a politikusok visszaéltek a törvény adta tág mozgástérrel, hogy bírálóikra nyomást gyakoroljanak.
A múlt héten egy 19 éves indiai férfit vettek őrizetbe, aki a Facebookon becsmérlő megjegyzést tett a hindukra meg a muzulmánokra, és azt egy Uttar Prades szövetségi állambeli politikusnak tulajdonította.
2012-ben nagy figyelmet váltott ki, amikor egy tizenéves lányt, Sahín Dadát azért tartóztattak le, mert a közösségi portálon bírálta, hogy munkaszüneti napot rendeltek el egy befolyásos helyi politikus temetése miatt, barátnőjét pedig azért, mert ugyancsak a Facebookon helyeselte a bejegyzést.
A felhasználók számát tekintve India a világ leggyorsabban bővülő internetes piaca, a Google előrejelzései szerint 2018-ra ott többen használják majd az internetet, mint az Egyesült Államokban.