2015. március. 10. 20:07 MTI Utolsó frissítés: 2015. március. 10. 20:12 Világ

Korrupciós ügybe keveredett a nagyváradi görög katolikus püspök

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség Virgil Bercea nagyváradi görög katolikus püspök ellen, akit megvesztegetéssel és hivatali visszaélésben való bűnrészességgel vádolnak.

A román korrupcióellenes ügyészség kedden közölte, hogy ebben az ügyben a Bihar megyei Belényes település felfüggesztett polgármestere ellen is vizsgálódnak, akárcsak a görög katolikus püspökség több tagja ellen. Szerintük a polgármesteri hivatal többrendbeli hivatali mulasztást követett el azzal, hogy jogtalanul adómentességet biztosított a püspökség birtokában lévő ingatlanokra, amelyekben kereskedelmi tevékenységet folytattak.

Az adómentesség biztosításával a polgármesteri hivatalt 329 ezer lej kár érte, ami a vádirat szerint a püspökség jogtalan hasznának számít.

A vádirat szerint az egyház birtokában 51 kereskedelmi helyiség volt. A polgármester ezért a kedvezményért cserében egy ingatlant kapott bérbe az egyháztól 30 évre egy olyan cég révén, amely nem az ő nevén szerepelt, de valójában ő gyakorolta a tulajdonosi jogkört. A polgármester ezért működési engedélyt is kibocsátott egy halas üzletnek, amelyet a püspökség működtetett.

A püspökség a vádirat kézhez vétele után ígérte saját álláspontjának megfogalmazását. Annyit korábban közöltek, hogy az általuk lefolytatott vizsgálat szerint Ioan Manda belényesi esperes kötötte meg a 30 évre szóló bérleti szerződést a polgármester cégével, és ez a szerződés csak a bérlő számára volt előnyös. Később ezért az esperest leváltották. Az egyház szerint az ügy kivizsgálása az esperes feljelentése után indult.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.