Ez lehet az eddigi legnagyobb korrupciós ügy Brazíliában
A brazil legfőbb ügyész kérte kedden a legfelsőbb bíróságtól 54 politikus mentelmi jogának felfüggesztését, mert a gyanú szerint kenőpénzt kaptak a Petrobas állami olajkonszern körüli korrupciós ügyben.
Ügyészek szerint az ország eddigi legnagyobb korrupciós ügyéről van szó, amelyben hat építőipari cég a Petrobasszal összejátszva megrövidítette az adófizetőket, és cégvezetők, pártok, politikusok zsebébe juttatta a törvénytelenül szerzett összegeket.
Az építőcégek különböző megrendelések teljesítésekor túlszámlázták a Petrobast. Ezenkívül a közbeszerzési rendszer kijátszására kartellt hoztak létre, ezzel 2004 és 2014 között több száz millió reallal növelték a nyereségüket.
Rodrigo Janot főügyész 28 eljárást szeretne indítani az ügyben, és ezekben 54 politikus érintett, akiknek a nevét egyelőre nem hozhatta nyilvánosságra, majd csak akkor, ha felfüggesztik mentelmi jogukat.
Brazíliában csak a legfelsőbb bíróság jóváhagyásával lehet eljárást indítani kongresszusi vagy kormánytagok ellen, és a vádemeléshez, bíróság elé állításhoz is ez szükséges. A főügyész szerint több évig tartó folyamat kezdődik el most.
A szövetségi ügyészség már februárban bejelentette, hogy a hat építőipari cégtől csaknem négy és fél milliárd realt követel, ami 319 millió real ellopott közpénzből, 3,19 milliárd real kártérítésből és 959 millió real büntetésből áll össze.
A Petrobras korrupciós ügyében 2009-ben indítottak nyomozást. A cég több korábbi magas rangú vezetőjét őrizetbe vették hűtlen kezelés gyanújával. Egyikük, Roberto Costa decemberben vádalku keretében azt mondta, hogy az ügyben legalább 28 politikus, köztük az energiaügyi miniszter is érintett.