Mitch McConnell, a szenátusi republikánus többség vezetője bejelentette, hogy a szövetségi felsőház március 3-án megkísérli majd leszavazni az elnöki elutasítást. Ehhez a republikánus többségű kongresszus mindkét házában kétharmados támogatottságra lenne szükség, amire megfigyelők szerint kevés az esély.

Az elnök az elutasítás indoklásában azt írta, hogy a republikánus többségű kongresszus a hozzá kedden beterjesztett törvénytervezettel meg kívánta kerülni azokat a bevált eljárásokat, amelyek célja azt megállapítani, hogy valóban amerikai nemzeti érdek-e a Kanadából a Mexikói-öbölig vezető csővezeték megépítése. Az amerikai külügyminisztérium – az üggyel kapcsolatban immár sokadszor – a mérlegelés szakaszában tart.

A mostani ugyan még csak a harmadik vétó Obama hetedik évébe lépett kormányzásában, ám a liberális The New York Times szerint mostantól hasonló elnöki intézkedések sorára lehet számítani. Az elnök a várakozások szerint ilyen módon fog ellenállni a kongresszusi többségnek az egészségügyi reform módosítására, vagy az Iránnal szembeni újabb szankciók bevezetésére irányuló törekvéseinek.

A konzervatív The Washington Times számításai szerint Obama január 3. óta 12 vétót – 11-et hivatalos nyilatkozatokban, egyet pedig szóban – helyezett kilátásba, ami az év ezen korai szakaszában három évtizedes csúcsot jelent. A lap rámutatott, hogy a hivatalos vétófenyegetések gyakorlatát a Fehér Ház 1985-ben, a republikánus Ronald Reagan által vezette be.

A Keystone XL megépítését a calgaryi központú TransCanada társaság először 2008-ban javasolta. Ezt az Obama-kormány 2012 elején arra hivatkozva utasította el, hogy a kongresszus által számára megszabott időkeret nem tette lehetővé a döntésre vonatkozó hatástanulmányok elkészítését. Ennek egyik oka az volt, hogy a terv ellenzői környezetvédelmi kifogásokat emeltek a vezeték nebraskai szakasza ellen.

A TransCanada ezt követően kettébontotta a projektet, és bejelentette, hogy elkezdi megépíteni a vezeték Oklahoma állam és a Mexikói-öböl közé eső, 780 kilométeres szakaszát. Ehhez ugyanis – mivel a csővezeték déli szakasza kizárólag az Egyesült Államok területén halad – nem volt szükség szövetségi szintű jóváhagyásra.

A TransCanada 2012 májusában újból kérelmezte a washingtoni külügyminisztérium engedélyét az északi szakasz megépítésére. Mivel ez már átlépné a kanadai-amerikai határt, a projekt nem valósítható meg az Egyesült Államok kormányának beleegyezése nélkül.

Tavaly januárban a külügyminisztérium is arra a következtésre jutott, hogy a vezeték nem okoz majd jelentősebb változást a szén-dioxid-kibocsátás szempontjából. A minisztérium leszögezte, hogy a kanadai olajat – amelynek felhasználása 17 százalékkal több üvegházhatású gáz kibocsátásával jár ugyan, mint az átlagos kőolajé – mindenképpen ki fogják termelni, és ha nem csővezetéken, akkor vasúton és közúton juttatják el a finomítókhoz, ami viszont nagyobb környezetszennyezési veszéllyel jár a földfelszínen.

Vizsgálat tárgyát képezi ugyanakkor, hogy valóban olyan jó munkahelyteremtő beruházás-e a Keystone XL, mint ahogy azt támogatói állítják. Az ellenérvek szerint az építkezés valóban sokaknak adna munkát, ám elkészülte után a csővezeték üzemeltetéséhez már legfeljebb csak 40 emberre lesz szükség. Kérdések merültek fel azzal kapcsolatban is, hogy a TransCanada mellett az amerikai fogyasztóknak is jelentős hasznot hajt-e a kőolajvezeték.

Amennyiben elkészül, a Keystone XL teljes hossza 2700 kilométer lesz. Megépítése a számítások szerint 7,6 milliárd dollárba kerül. A vezeték kapacitása napi 830 ezer hordó lenne, és jelentősen tovább csökkentené az Egyesült Államok függőségét a tengerentúli kőolajtól.