Rengeteget költ Észtország a katonai infrastuktúrára
Észtország 40 millió eurót, vagyis átszámítva több mint 12 milliárd forintot költ a katonai infrastruktúra fejlesztésére a következő öt évben, hogy ezzel elősegítse a NATO erősebb jelenlétét területén – közölte csütörtökön a tallinni kormány.
Az észt védelmi minisztérium terve szerint a pénzt új laktanyák, kiképzőközpontok és más kiszolgáló létesítmények építésére fordítják.
Sven Mikser védelmi miniszter azt mondta, hogy miután az ukrán válság miatt a NATO jelentősen növelte jelenlétét a balti térségben, Észtország a szükséges katonai infrastruktúra bővítésével szeretne részt vállalni az atlanti szövetség erőfeszítéseiből.
A Krím orosz megszállása és a kelet-ukrajnai események miatt többször felmerült, hogy a jelentős orosz kisebbséggel rendelkező három balti NATO- és európai uniós tagállam, Észtország, Lettország és Litvánia is orosz agresszió célpontjává válhat.
Michael Fallon brit védelmi miniszter egy csütörtökön idézett nyilatkozatában szintén valós veszélynek nevezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a balti köztársaságok destabilizálásával teheti próbára a NATO kollektív védelmi elkötelezettségét.
A brit miniszter szavaira reagálva Sven Mikser ugyanakkor azt mondta: nincs ok pánikra.
Raimonds Vejonis lett védelmi miniszter az uniós tárcavezetők rigai informális találkozóján észt kollégájához hasonlóan azt mondta: jelenleg nem lát ilyen veszélyt. Lettország ugyanakkor felkészült arra, hogy reagáljon különböző veszélyhelyzetekre – tette hozzá.