2015. február. 03. 20:41 MTI Utolsó frissítés: 2015. február. 03. 20:43 Világ

Szárnyal a Charlie Hebdo, már 200 ezer előfizetőjük van

A Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap a 12 halálos áldozattal járó januári merénylet óta hússzorosára növelte előfizetői számát, amely immár meghaladja a 200 ezret - közölte kedden Eric Portheault, a lap gazdasági igazgatója.

A merénylet előtt alig 10 ezer előfizetővel rendelkező lap az utóbbi években 60 ezer példányban jelent meg, s abból 30 ezer példány kelt el az újságosoknál. A 200 ezer előfizető mintegy 14 millió eurós bevételt jelent a lapnak, miután az éves előfizetés átlagosan 70 euróba kerül.  

Az eladásokból és előfizetésekből befolyó összeget az újság stabilizálására fordítja a szerkesztőség, míg a 2,37 millió eurónyi adományt, felajánlást és a kormánytól kapott gyorssegélyt az áldozatok hozzátartozói kapják meg. Mindent egybevéve az eddig gazdasági nehézségekkel küzdő lap a támadás óta 30 millió eurós bevételre tett szert. 

A merénylet túlélői által összeállított első szám több mint 7 millió példányban kelt el, amely rekordnak számít a francia sajtó történetében. 

A szerkesztőség ellen január 7-én elkövetett merényletben 12-en életüket vesztették, köztük a lap öt vezető karikaturistája, Cabu, Charb, Wolinski, Tignous és Honoré, valamint két újságírója, Bernard Maris és Elsa Cayat.

A támadás egyik túlélője, Laurent Léger oknyomozó újságíró hétfői Twitter-bejegyzésében azt közölte, hogy a következő lapszám február 25-én jelenik meg.

Hirdetés
Címkék