15 százalékkal több a HIV-fertőzött és AIDS-es beteg Kínában
Százezernél több új HIV-fertőzést, illetve AIDS-es megbetegedést regisztráltak Kínában tavaly, ami csaknem 15 százalékos emelkedést jelent 2013-hoz képest.
A központi állami egészségfelügyelet elnökhelyettese, Vang Kuo-csiang a 104 ezres számot nem tartotta magasnak, miközben a fertőzések helyenkénti koncentrációját magasnak és aggasztónak nevezte. Elmondta, hogy a fertőzés elsősorban szexuális úton terjed, az anyák által megfertőzött magzatok és az újrahasznált injekciós miatti fertőzés viszonylag alacsony arányt képviselnek.
A szakmai konferencián ismertetett statisztikai adatokból az olvasható ki, hogy az idősek és a fiatal diákok veszélyeztetettsége megnőtt, körükben jellemzően egyre több a fertőzött. A hivatalos adatok szerint Kínában több mint félmillió ember HIV-fertőzött, s a betegségben eddig közel 137 ezer ember halt meg. A nem hivatalos becslések 800 ezer fölé teszik a fertőzöttek, betegek számát.
A mindenkori kínai miniszterelnök az AIDS világnapján hagyományosan találkozik az érintettek egy csoportjával, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a helyzet súlyosságára. Li Ko-csiang legutóbb azt hangoztatta, hogy a megelőzésben mind nagyobb teret szánnak a magánszektornak, a különböző alapítványoknak. A területnek nagyobb adókedvezményt és más kiváltságokat, a HIV-fertőzötteknek munkalehetőségeket, az egészségesekkel egyenlő elbánást ígért.