A világ másik felén is a párizsi áldozatokra emlékeztek
Több százan emlékeztek vasárnap Sydneyben a franciaországi merényletek áldozataira.
Az ausztráliai nagyvárosban tartott megemlékezés résztvevői, köztük számos francia állampolgár, Je suis Charlie és Szabadság feliratokat tartottak a magasba, utalva a Charlie Hebdo című szatirikus francia hetilap ellen néhány napja elkövetett, tizenkét halálos áldozatot szedő véres támadásra.
A Franciaország ausztráliai nagykövete, Christophe Lecourtier által vezetett tömeg a Sydney belvárosában található Martin Place bevásárló utcára vonult, ahol decemberben a szélsőséges iszlamista Man Harun Monisz egy kávézóban túszokat ejtett és két emberrel végzett.
Őrizzük meg Charlie szellemiségét, amely szerint azoké a jövő, akik ellenállnak, és akik harcolnak - mondta Lecourtier.
A Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségét szerdán két szélsőséges iszlamista támadta meg, akik többek között meggyilkolták a magazin főszerkesztőjét, három karikaturistát, valamint két rendőrt.
Később egy harmadik szélsőséges egy rendőrnőt ölt meg, majd Párizs keleti részén, egy kóser élelmiszerboltban túszul ejtett több embert, akik közül négyen életüket vesztették a túszdráma során.
A Charlie Hebdo elleni támadókkal, valamint az élelmiszerüzletben túszokat ejtő elkövetővel pénteken végzett a francia rendőrség.
Egy nappal korábban mintegy hétszázezer ember emlékezett Franciaországban a tizenhét halálos áldozatra. Vasárnap várhatóan több százezer ember gyűlik össze Párizsban egy nagyszabású felvonuláson. Több magas rangú külföldi politikus is részt vesz az eseményen.