2015. január. 06. 07:43 MTI Utolsó frissítés: 2015. január. 06. 08:52 Világ

10 rendőrt tartóztattak le az utóbbi idők legsúlyosabb mexikói ügyében

A mexikói államügyészség hétfői bejelentése szerint letartóztattak tíz rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részük volt 43 mexikói egyetemista tavaly szeptemberi feltételezett meggyilkolásában.

A diákokat hónapok óta eltűntként tartják nyilván a déli Guerrero szövetségi államban. A nyomozás korábban közölt – még nem végleges – eredményei szerint a fiatalokat a város polgármestere, José Luis Abarca hurcoltatta el helyi rendőrökkel, akik átadták őket a Guerreros Unidos nevű bűnbanda fegyvereseinek. Utóbbiak pedig egyes bandatagok vallomása szerint végeztek foglyaikkal. Eddig mindazonáltal egyetlen diák holttestét azonosították, az ő összeégett tetemét egy szeméttelepnél találták meg.

A mindmáig tisztázatlan üggyel kapcsolatban korábban is vettek őrizetbe rendőröket és hivatalnokokat, jelenleg már 43-an vannak előzetes letartóztatásban. 

Abarca feleségét, María de los Ángeles Pinedát szintén érintettnek tartják az ügyben. Hétfőn ellene is vádat emeltek bűnszövetkezetben és pénzmosásban való részvételért. A volt polgármesterné testvérei az ügyészek szerint a Guerreros Unidos vezetői közé tartoznak. 

Pineda eddig házi őrizetben volt, most viszont börtönbe szállították. 

Férjét – még a diákok elrablása előtti bűnökért, köztük emberrablásért és gyilkosságért – novemberben helyezték előzetes letartóztatásba.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.