2014. december. 31. 12:50 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 31. 12:48 Világ

Feloszlott a görög parlament, kitűzték az előre hozott választások időpontját

A görög parlament szerdán bejelentette feloszlatását, és megerősítette, hogy január 25-én előre hozott választásokat tartanak az országban.

A törvényhozói testületnek amiatt kellett feloszlatnia magát, hogy hétfőn harmadik nekifutásra sem sikerült államfőt választania, az alkotmány pedig ilyen esetre a testület tíz napon belüli feloszlatását és új választások kiírását írja elő.

Antonisz Szamarasz kormányfő szerint az előre hozott választásoknak katasztrofális következményük lesz, azokat ugyanis a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a szélsőbaloldali Sziriza párt nyerheti meg, amely újra akarja tárgyalni az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által Görögországnak nyújtott pénzügyi segély feltételeit. Ezért a piacok negatív gazdasági következményekkel számolnak a párt hatalomra jutása esetére.

A csőd szélére sodródott Görögország 2010 óta összesen 240 milliárd euró hitelt kapott az Európai Uniótól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Noha a balkáni ország már túljutott a válság leküzdésének a nehezén, még mindig szüksége van a pénzügyi partnerei által nyújtandó hitelekre.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.