2014. december. 29. 21:16 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 29. 21:19 Világ

Újabb áldozatokra bukkantak a kigyulladt kompnál

Tíz halálos áldozata van a görögországi partoknál kigyulladt Norman Atlantic olasz komphajó balesetének - közölte hétfőn az olasz parti őrség. Korábban nyolc halottról adtak hírt, de a nap során két további holttestet találtak. A mentés délutánra befejeződött, utolsóként a kapitány hagyta el a hajót.

A kompról a legújabb adat szerint 432 embert mentettek ki hajókkal és helikopterekkel viharos szélben, a háborgó tengeren. A hajótársaság ugyanakkor először azt állította, hogy 478-an voltak a kompon. Egyelőre nem tudni a létszámeltérés okát. Az olasz parti őrség különleges mentőalakulatai tovább kutatnak emberek után a hajó gyomrában. 

A tíz halott közül négyet a tengerből emeltek ki, egyet mentőcsónakból. Hogy a további áldozatokat hol találták, még nem közölték.

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfő délután közölte, hogy a legutóbbi információk szerint két magyar állampolgár utazott a komphajón. Egyikük biztonságban van, de a másikról nincsenek információk.

Mind a görög, mind az olasz kormányfő háláját fejezte ki a mentőknek és méltatta áldozatos munkájukat, amellyel százak életét mentették meg. Több utas elmondása szerint viszont az akció igencsak zűrzavaros volt.

"Amikor feltűntek a helikopterek, az emberek egymást tiporták, hogy minél előbb feljussanak rájuk - mondta az AP amerikai hírügynökségnek telefonon egy görög teherautósofőr, aki egy másik férfival vállvetve megpróbált rendet teremteni. "Először a gyerekek, utánuk a nők, majd a férfiak, üvöltöttük, de a férfiak ütni kezdtek minket, hogy elsőként jussanak fel a helikopterekre. Nem törődtek se a nőkkel, se a gyerekekkel, semmivel" - számolt be a történtekről Krisztosz Perlisz.

Török utasok is a mentés szervezetlenségéről beszéltek a sajtónak, megemlítve hogy csupán három mentőcsónak volt a kompon.

"Mintha csak a Titanicon lettünk volna azzal a különbséggel, hogy mi nem süllyedtünk el" - mondta egy török nő, Szádet Bajhan az egyik mentőhajón a török NTV televíziónak. Megerősítette, hogy a kompon nem voltak tűzjelzők, a füsttől fuldokló utasok riadóláncszerűen egymást ébresztették. Amikor a fedélzetre értek, nem volt személyzet, amely biztonságosabb helyre irányította volna őket. 

Az olasz komphajó rakterében vasárnap hajnalban ütött ki tűz, oka még ismeretlen. Sikerült eloltani, a vízzel megtelt hajótest viszont megdőlt.

Az utasok elmondásuk szerint kaptak hideget-meleget egyaránt. A kabinsorok alatti raktérben tomboló tűz felforrósította a padlót, amely égette a lábukat, a fedélzeten viszont jéghideg eső fogadta őket, és az oltás vízsugaraiból is kijutott nekik. Hamarosan annyira fáztak, hogy inkább közelebb húzódtak a minden bajt okozó tűzhöz.  

A hajó a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és Othonoi görög szigettől 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.