2014. december. 01. 10:13 MTI Utolsó frissítés: 2014. december. 01. 12:39 Világ

Temetésen robbantottak Afganisztánban – 9 halott

Öngyilkos merényletet követtek el egy törzsi vezető temetésen hétfőn az észak-afganisztáni Baglán tartománybeli Burka körzetében. Legalább kilencen meghaltak és tizennyolcan megsebesültek – közölték helyi tisztségviselők.

A merénylő a gyásznép közé vegyült a szertartás alatt. A halottak között két közrendőr is van – mondta a tartományi rendőrfőkapitány. Közölte: a merénylet célpontjai a rendőrség és a tartományi gyűlés vezetői lehettek, akik részt vettek a temetésen, de közülük végül senkinek sem esett baja.

A terrortámadás szervezőiként egyelőre nem jelentkezett senki. Az amerikai erők és a NATO harcoló katonáinak december 31-éig esedékes kivonulásával összefüggésben az utóbbi hetekben megnőtt a hasonló merényletek száma az országban. A fővárosban, Kabulban például az elmúlt 15 napban legalább kilencet követtek el, és az áldozatok között négy külföldi civil is volt, egy brit és három dél-afrikai.

Éppen hétfő reggel afgán tisztségviselők és külföldi diplomaták az AP hírügynökségnek nyilatkozva közölték: a tálib támadások megsokszorozódása miatt Asraf Gáni afgán elnök arra készül, hogy lecseréli a civil és katonai vezetőket azokban a tartományokban, amelyekben ezek a támadások a legnagyobb gondot jelentik. Mohammad Zahir tábornok, kabuli rendőrkapitány már lemondott a fővárosi merényletsorozat miatt.

Asraf Gáni afgán elnök hivatalának közleménye szerint Brüsszelbe utazott hétfőn a NATO külügyminisztereinek tanácskozására. Az államfő kedden Londonba utazik tovább, ahol részt vesz egy Afganisztán-konferencián.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.