Egyre több nő van az embercsempészek között
Tíz elítélt embercsempész közül átlagosan ma már csaknem három nő – olvasható az ENSZ hétfőn közzétett globális jelentésében. A világszervezet kábítószer-ellenőrzési és bűnmegelőzési hivatala arról számolt be, hogy a 2010 és 2012 között bűnösnek nyilvánított embercsempészek 28 százaléka nő. Közülük sokakat őrként, toborzóként, pénzbeszedőként alkalmaznak, hogy a női áldozatok bizalmába férkőzzenek.
Nőket ugyanakkor kevesebbszer ítélnek el olyan súlyos bűncselekményekért, mint amilyen a gyilkosság és rablás. Az ENSZ-jelentés szerint az ilyen bűntettek elkövetéséért letartóztatottaknak általában csupán 10-15 százaléka nő.
Kristiina Kangaspunta, a hivatal embercsempészettel foglalkozó csoportjának vezetője megjegyezte, hogy a nők aránya "kimagasló" a személyek illegális szállítását végző bűnözők között. "A női embercsempészek gyakran szoros kapcsolatban állnak az áldozatokkal. Előfordul, hogy ők tévesztik meg, szervezik be vagy szállítják a szerencsétleneket" – mondta Kangaspunta.
A szakértő hozzátette, hogy mivel az embercsempészetet felderítő nyomozások nagyrészt az áldozatok vallomásaira épülnek, leggyakrabban a szervezett hálózatok alsó szintjein álló csempészeket tudják azonosítani és lefülelni, miközben a bűnszervezetek élén állók - többségében férfiak - általában megússzák a büntetést.
A női embercsempészek esetén a rokoni szálak jobban számítanak, mint a férfiaknál: harminc országban több mint száz olyan esetet jegyeztek fel, amelyben a női embercsempészek férjükkel, anyjukkal, lányukkal, esetleg testvérükkel dolgoztak együtt. A csempészett személyek végül a legtöbb esetben kényszermunkásokká vagy prostituálttá válnak.
Összességében véve a női bűnelkövetők aránya Dél- és Kelet-Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten harminc százalék körül mozgott, miközben Nyugat- és Közép-Európában ez az arány alig haladta meg a húsz százalékot.
Az ENSZ-jelentésben arra is felhívták a figyelmet, hogy azokban az országokban, ahol magas a női embercsempészek aránya, ők is gyakran az áldozatok közül kerülnek ki.