2014. október. 15. 05:27 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 15. 08:32 Világ

Nem az eltűnt diákokat találták meg a mexikói tömegsírban

Nem a múlt hónapban elhurcolt és azóta is eltűntként számon tartott 43 diák holttestét találták meg a mexikói hatóságok az ország délnyugati részében elsőként fellelt tömegsírban – jelentette be Jesús Murillo Karam igazságügyi miniszter kedden.

A tetemek genetikai vizsgálata nem mutatott ki azonosságot a hallgatók családjáéval – közölte a miniszter. Azt is jelezte, hogy az eltűnteknek továbbra sincs nyomuk.

A hatóságok szerint Guerrero államban szeptember 26-án a Guerreros Unidos nevű bűnszövetkezet fegyveresei hurcolták el az egyetemistákat, mégpedig rendőrök hathatós segítségével. Az incidens azután történt, hogy rendőrök őrizetbe vették a diákokat egy tüntetés során, amelyen összetűzések törtek ki a biztonsági erők és a hallgatók között.

A zavargásban a rendőrök hat fiatalt megöltek. Ügyészek szerint elfogásukat követően a biztonsági erők tagjai maguk adták át a diákokat a bűnözőknek. A diákok azóta sem kerültek elő, viszont Iguala város közelében időközben több tömegsírt találtak. Az egyikben – amelyről Murillo Karam kedden beszélt – 28 tetem hevert, a többi esetében nem említettek pontos számot. 

A miniszter azt is bejelentette, hogy újabb 14 rendőrt vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban. Korábban a hatóságok már letartóztattak 34 embert, köztük 26 rendőrt. 

Az eset éles tiltakozást váltott ki az országban, a diákok elhurcolása óta folyamatosak a tüntetések. Mexikóban 2007 óta közel százezer ember halt meg a kábítószer-kereskedelemhez kötődő erőszakban.


 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.