2014. október. 12. 08:36 MTI Utolsó frissítés: 2014. október. 12. 10:55 Világ

Meg akarták ölni Moralest? Hamis hír terjedt a Twitteren

Evo Morales hivatalban lévő bolíviai elnök elleni merényletről szóló hamis hír jelent meg a vasárnapi választások előtt a dél-amerikai ország köztelevíziójának Twitter-fiókján, amelyet hivatalos források szerint feltörtek.

A közösségi portálon arról szóló információk jelentek meg, hogy az elnök súlyosan megsebesült a gyilkossági kísérletben. 

Evo Morales, aki a cochabambai Chaparéban teremfutball-mérkőzést játszott kokatermesztő szakszervezeti vezető társaival, a helyi tévécsatornának azt mondta, nem szenvedett "semmilyen balesetet". A politikus az ellenzéket vádolta a hír terjesztésével.

A merényletről szóló bejegyzés csak az első volt az egyre zagyvábbá váló üzenetek sorában. Az egyik például arról szólt, hogy Bolívia hadban áll az Egyesült Államokkal.

Az előrejelzések szerint Morales könnyedén megszerezheti harmadik mandátumát a vasárnapi választásokon. A 2006-ban az ország első indián elnökeként megválasztott egykori kokatermesztőt hívei nagyra tartják, mert hivatalba lépése óta sikerült csökkenteni a szegénységet.

Vasárnap az elnök mellett a hatmillió szavazásra jogosult bolíviai választó a parlament összetételéről is voksol. A képviselőháznak 130, a szenátusnak 36 tagja van. Morales pártja, a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) az ország kilenc megyéje közül hétben és a legnagyobb tíz város közül háromban vezet.

 

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.