2014. szeptember. 24. 17:16 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 24. 17:15 Világ

Ebolásokat temető vöröskereszteseket támadtak meg a hozzátartozók

Vöröskeresztes segélymunkásokat támadtak meg Guinea délkeleti részén, miközben ebolagyanús holttesteket próbáltak meg eltemetni - közölte szerdán a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének (IFCR) szóvivője.

A közlemény szerint a guineai Vöröskereszt egyik munkatársa megsebesült a nyakán a keddi támadásban. Helyi lakosok elmondták, hogy a halottak rokonai először nekiestek a hat segélymunkásnak és megrongálták az autóikat, majd kövekkel dobálták meg az egészségügyi hatóságok helyi irodáját.

Nem ez volt ez az első ilyen támadás a nyugat-afrikai országban, az előző héten Guineában elrabolták és meggyilkolták egy, a lakosság tájékoztatására kiküldött csoport tagjait.

A Sierra Leone-i egészségügyi hatóságok szerdán bejelentették, hogy az előző hétvégén több mint kilencven újabb olyan holttestet találtak az országban, amelyekről azt feltételezik, hogy Ebola-vírus okozta fertőzésben haltak meg. A hatóságok háromnapos kijárási tilalmat rendeltek el a múlt hét végére. A zárlat során a lakóépületek 80 százalékát ellenőrizték. Korábban csak hetven holttestről lehetett tudni a fővárosban és annak környékén, időközben azonban beérkeztek az országos adatok is.

A holland egészségügyi és környezetvédelmi intézet arról számolt be, hogy maláriás az egyik holland orvos, aki ebolafertőzésre utaló tünetekkel került nemrégiben kórházba. A tájékoztatás szerint a beteget ennek ellenére továbbra is megfigyelés alatt fogják tartani. Az orvosnő egy segélyszervezetnek dolgozott Sierra Leonéban, egy kollégájával együtt szállították haza Hollandiába szeptember 14-én. Hivatalos adatok szerint eddig több mint 2800-an haltak meg a kór okozta betegségben Guineában, Libériában és Sierra Leonéban.

Ez a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus csaknem negyven évvel ezelőtti azonosítása óta. A kór mostani terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Néhány megbetegedés történt Nigériában és Szenegálban is, illetve egy, a nyugat-afrikaitól független ebolajárvány ütötte a fel a fejét a kontinens középső részén fekvő Kongói Demokratikus Köztársaság területén is, de ez utóbbi az egészségügyi szervezetek szerint nem súlyos.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.