2014. szeptember. 22. 08:22 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 22. 13:42 Világ

Kétszer is robbantottak Kínában, ketten meghaltak

Két, nagyjából egyidejűleg végrehajtott robbantás ölt meg legalább két embert az északnyugat-kínai Hszincsiangban, a sebesülteket, akiknek számát nem közölték, kórházba szállították – jelentette a China Daily egy helyi forrásra hivatkozva.

A robbanások még vasárnap délután történtek egy nagyrészt mongol nemzetiségiek lakta autonóm prefektúra területén Luntai megyében, a régió székvárosától, Urumcsitól 360 kilométerre. Az egyik detonáció a belváros egyik üzletében, a másik egy faluban történt.

A szűkszavú beszámoló szerint a rendőrség gyorsan intézkedett, a nyomozás folyamatban van. A megye körülbelül 113 ezres népességének több mint a fele tartozik a muszlim vallású ujgur nemzetiséghez.

A Hszincsiang-Ujgur autonóm területen nem ritkák a különböző robbantásos merényletek, késelések, a helyi kormányzatok, a rendőrség, vagy civilek, han kínaiak elleni támadások, amelyeket hivatalosan terrorista merényleteknek minősítenek.

Emigráns ujgur szervezetek szerint hagyományos életmódjuk gyakorlásában korlátozzák a muszlim őslakosokat, amit a központi hatóságok és a helyi vezetés is visszautasítanak. Álláspontjuk szerint a terület elszakadását hirdető határon túli erők a vallási szélsőséges csoportok támogatásával, az etnikai feszültség keltésével és erőszakos cselekményeikkel a társadalmi stabilitás megbontására törekszenek.

Az elmúlt hónapokban jó néhány súlyos, több tucat áldozattal járó véres merényletet hajtottak végre ujgurok civilek ellen. Júliusban egy Kasgár városhoz közeli településen a helyi rendőrőrsre és kormányzati épületekre támadtak több tucatnyian, s 37 polgári személy életét oltották ki, több mint 90-en megsérültek. A rendőrök a támadók közül 59-et megöltek, több mint 200 gyanúsítottat őrizetbe vettek.

A Hszinhua hírügynökség friss híre szerint 17 helyi tisztségviselőt, hivatali alkalmazottat büntettek meg, mert felelősnek tartották őket a történtekért. Az érintett település párttitkárát és rendőrfőnökét leváltották, a megye ujgur vezetőjét szigorú figyelmeztetésben részesítették. A régióban általános terrorellenes kampány van érvényben.

Hszincsiangban tíz különböző kínai kisebbség él, többségük muszlim vallású, akiknek a száma megközelíti a 14 milliót. Közülük a legnagyobb az őslakos ujgur közösség. A régió Kína területének körülbelül egy hatodát teszi ki, 1,66 millió négyzetkilométer. Nyolc országot, köztük Pakisztánt és Afganisztánt érintően 5600 kilométer hosszú határvonal szegélyezi.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.