2014. szeptember. 12. 13:38 MTI Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 12. 13:38 Világ

2400-an haltak már meg az ebolától

Nyugat-Afrikában már közel 4800-an kapták el az ebolát, és az áldozatok fele bele is halt a járványba - mondta a WHO igazgatója pénteken.

Elérte a 2400-at az ebola vérzéses láz halálos áldozatainak száma Nyugat-Afrikában, ahol eddig 4784-en kapták el a súlyos betegséget - jelentette be Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója pénteken Genfben, a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb adatokat ismertetve.

Az intézmény vezetője szerint további 500-600 külföldi szakemberre és ezer helyi egészségügyi alkalmazottra van szükség az ebolajárvány megfékezéséhez a leginkább érintett három országban, Libériában, Sierra Leonéban és Guineában. Jelenleg egymást váltva több csoportban 500-600 (egyszerre 170) külföldi szakorvos vesz részt a betegek ellátásában és a fertőzés terjedésének megállításában. Az orvoscsoportok ugyanis a rossz munkakörülmények miatt egyfolytában csak egy-két hónapot tudnak eltöltetni a járvány sújtotta országokban. 

Margaret Chan elmondta, hogy a nyugat-afrikai egészségügyi központokban átlagosan 20 százaléknyi külföldi dolgozik, akiknek feladata az is, hogy képezzék a helyi szakembereket. 

A WHO szerint sürgősen szükség van további tíz központ létrehozására, körülbelül 70-80 férőhellyel, és ezek mindegyikében legalább kétszáz embernek kellene dolgoznia, beleértve a teljes személyzetet.

Az igazgató felhívását nem sokkal előzte meg Kuba bejelentése, hogy jelentős létszámú segítséget küld Sierra Leonéba. A szigetországból 165-en utaznak Nyugat-Afrikába, köztük orvosok, ápolók, járványügyi szakemberek.

A WHO azzal számol, hogy a vírus terjedésének megfékezése még legalább hat-kilenc hónapig tart, amennyiben az érintett országok megfelelő nemzetközi segítségben részesülnek. 

Az ebola vérrel és más testnedvekkel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek között a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az ebolavírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.