Kövér: Németországban javult Magyarország megítélése
Németországban javult Magyarország megítélése az utóbbi időszakban - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Berlinben, ahol tárgyalt németországi magyar szervezetek képviselőivel és részt vett a második világháború következtében szülőföldjükről elűzött németeket összefogó Elüldözöttek Szövetsége (BdV) ünnepségén, amelyen kitüntették Angela Merkel német kancellárt.
A házelnök elmondta, hogy a németországi magyar szervezetek képviselőivel folytatott legutóbbi, másfél évvel ezelőtti megbeszélése óta javult Magyarország megítélése, amiben szerepe van annak, hogy mindkét országban lezajlottak a parlamenti választások, és Magyarországon "az emberek a demokrácia jegyében világossá tették, hogy a kormány munkájának folytatása mellett vannak, ami újabb kétharmados támogatást eredményezett a Fidesz-KDNP pártszövetségnek".
A megítélés javulásában szerepe van annak is, hogy az európai gazdasági-pénzügyi krízis és az ukrán válság közepette "vannak fontosabb dolgok is, mint állandóan Magyarország vélt vagy valós hibáin lovagolni" - mondta Kövér László, akit a BdV ünnepségének kezdetén külön fogadott Angela Merkel kancellár és Erika Steinbach, a BdV elnöke, Merkel pártja, a konzervatív CDU parlamenti képviselője.
Az Országgyűlés elnöke hozzátette: a német fővárosban folytatott tárgyalásán szóba került, hogy miként lehet javítani a németországi magyar szervezetekkel együttműködve a Magyarországról régről elszármazottak és a vendégmunkások, illetve ösztöndíjasok érdekképviseletén, és hogyan lehet segíteni a magyar nyelvű oktatás, képzés kialakítását, fejlesztését.
Hangsúlyozta: annak révén, hogy az alaptörvény rögzíti a magyarországi nemzeti közösségek államalkotó szerepét, és parlamenti képviseletet biztosít nekik, bővültek a lehetőségek, hiszen a magyarországi németek országgyűlési szószólójának közreműködésével megnyílik az út a "többszereplős kooperáció" előtt, és így már nemcsak államközi szinten, hanem jóval szélesebb léptékben lehet tovább javítani a magyar-német kapcsolatokat.
Ritter Imre, a magyarországi németek országgyűlési szószólója - aki a házelnöki hivatalos delegáció tagjaként látogatott Berlinbe - hozzátette, hogy közösségük külföldi kapcsolatai révén sokat tudnak segíteni Magyarország megítélésének további erősítésében. Magyarországnak ebből a szempontból is fontos, hogy minél jobb helyzetben legyenek a nemzetiségek - emelte ki.
Ismertette: elkezdődött a magyar-német kormányközi nemzetiségi vegyes bizottság megalakítása. A testület létrehozása "a magyarországi német nemzetiségnek és a Németországban élő meglehetősen nagy számú magyarságnak is igen hasznos lenne" - mutatott rá Ritter Imre az MTI-nek nyilatkozva.
Hetey László, a Berlini Magyar Egyesület vezetője egyebek mellett azt emelte ki, hogy újjá kell éleszteni a magyar nyelvű oktatást Németországban. A bajorországi Burg Kastlban 1946-ban alapított magyar gimnázium már 2005 óta nem működik, mert az akkori magyar kormány nem támogatta a fenntartását - idézte fel.
Ireghy Annamária, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének képviselője azt hangsúlyozta, hogy Magyarországon az eddiginél jóval kiterjedtebb felvilágosító, tájékoztató munkát kell végezni a németországi munkavállalási lehetőségekkel járó veszélyekről, mert a munkavállalás szabadsága súlyos visszaélésekhez is vezet, nem ritka, hogy "rabszolgasorban" tartanak magyar munkavállalókat Németországban.