2014. augusztus. 21. 19:29 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 21. 19:28 Világ

Öt napja nem találnak két turistát Indonéziában

Az indonéziai mentőcsapatok az ötödik napon is sikertelenül kutattak a két spanyol turista után, aki a Kelet-Indonéziában zátonyra futott kirándulóhajóról tűnt el a múlt hétvégén - közölte az EFE spanyol hírügynökség csütörtökön az indonéz katasztrófavédelmi szóvivőre hivatkozva.

A reggel héttől délután fél hatig tartó kutatásban a rendőrség és a hadsereg tagjai is részt vettek, kilenc hajóval vizsgálták át Sumbawa sziget környékét, de semmit sem találtak - közölték a helyi hatóságok.   

A hajó 28 utassal a fedélzetén indult egy héttel ezelőtt a turisták által nagyon kedvelt kelet-indonéziai Lombok szigetről Komodo sziget felé, ahova négy nap alatt jutott volna el, de szombat hajnalban korallzátonyra futott, és elsüllyedt a Sumbawa sziget közelében.

A fedélzeten nem volt sem rádió, sem GPS, így nem tudtak segítséget kérni. A hajótöröttek felszínen lebegő roncsokba kapaszkodtak, mert a mentőcsónak csupán négyszemélyes volt. 

A vasárnap reggel érkező mentőcsapatok tíz hajótöröttet szállítottak kórházba, este pedig halászok mentettek ki még tizenhárom embert, köztük a hajó kapitányát, két matrózt és két idegenvezetőt. A túlélők között olaszok, franciák, hollandok, németek, angolok, spanyolok és új-zélandiak is vannak. 

A hatóságok tájékoztatása szerint az indonéz szigetvilágban minden évben rengeteg ember veszti életét hajótörésben, amelynek oka az időjárás, a rossz infrastruktúra, a hiányos biztonsági intézkedések, akárcsak az, hogy a hajók utasokkal és árukkal túlterheltek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.