2014. augusztus. 13. 05:15 MTI Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 13. 09:38 Világ

Ebola: Sierra Leone is kap a kísérleti gyógyszerből

Az afrikai ebolajárványban súlyosan érintett Sierra Leone is szeretne hozzájutni a kísérleti gyógyszerekhez – jelentette be a helyi egészségügyi minisztérium szóvivője kedden Freetownban. Kanadában ezzel párhuzamosan azt közölték, hogy az ország tárgyal az Egészségügyi Világszervezettel saját gyógyszerének terjesztéséről.

Az ebola ellen bizonyítottan hatékony gyógyszer még nem létezik, a mostani járványban viszont a halottak száma meghaladta már az ezret.

A WHO etikai bizottsága kedden hagyta jóvá az eddig nem engedélyezett, kísérleti gyógyszerek alkalmazását. Ezekből elsőként várhatóan Libéria kap majd.

A világszervezet egy szóvivője azt mondta: támogatják Sierra Leone kérését, és készek segíteni abban, hogy ez az ország is hozzájusson a gyógyszerhez.

A Sierra Leone-i kormány a közlések szerint a ZMapp nevű orvosságot gyártó amerikai céggel vette fel a kapcsolatot. Egyelőre azonban nem biztos, hogy ehhez a szérumhoz juthat hozzá, mert az amerikai vállalat nem sokkal korábban azt jelezte: jelenlegi készleteit már odaígérte "egy nyugat-afrikai országnak".

Kanadában kedd este jelentették be, hogy az ország tárgyal a WHO-val saját fejlesztésű gyógyszerének forgalmazásáról. A brit Reuters hírügynökségnek a kanadai közegészségügyi intézet egyik vezetője azonban azt is elmondta, hogy egyelőre csak kis tartalékuk van az oltóanyagból, és 4-6 hónapba telik, amíg gyártanak nagyobb mennyiséget.

A mostani a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór terjedése februárban Guineában kezdődött, a járvány azóta Nigériára, Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.