2014. július. 23. 18:21 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 23. 18:21 Világ

Kétszer robbantottak Nigériában, legalább 82-en meghaltak

Két robbantás rázta meg szerdán egymás után a nigériai Kaduna városát, az elsőben egy legalább 32 halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletet követtek el egy imám és hívei ellen, másodszorra pedig egy zsúfolt piacot ért támadás, amelyben legalább ötvenen vesztették életüket - közölte a helyi vöröskereszt egyik munkatársa.

Az első esetben egy magas rangú, mérsékelt muszlim hitszónok autókonvoját vették célba, aki egy muzulmán ünnep alkalmából összegyűlt több ezer hívét üdvözölte a belvárosban nyitott tetejű járművéről. A merénylő az imám elé vetette magát, még mielőtt a biztonsági őrök megállították volna. A hitszónok túlélte a támadást.

Az összegyűlt, feldühödött tömeg ezután elkezdett köveket hajigálni a rendőrökre, akik végül könnygázt vetettek be a hívek feloszlatására. Néhányan Szenegálból, Csádból és Nigerből érkeztek, hogy láthassák a népszerű hitszónokot, s bosszúsak voltak az incidens miatt.

A Kaduna városának egyik piacára mért támadás célpontja Muhammadu Buhari korábbi nigériai elnök és ellenzéki vezető autókonvoja volt. A politikus sebesülés nélkül vészelte át a merényletet. Egyelőre senki nem vállalta a felelősséget a két robbantás elkövetéséért, de azt tudni, hogy a hitszónok korábban többször nyilvánosan elítélte a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet erőszakos cselekedeteit.

Hivatalos források szerint Niger, Nigéria, Kamerun és Csád arról egyezett meg szerdán, hogy mintegy 700 fegyveresből álló nemzetközi kontingenst állítanak fel a szélsőséges csoport megfékezésére, amely egyre nagyobb veszélyt jelent az afrikai térség államaira.

A harcosokat elsősorban a Csád-tó környékén vetik majd be. Korábban, május elején a nyugati országok közbenjárásával jutott elvi megállapodásra Párizsban az említett négy afrikai ország, valamint Benin arról, hogy létrehoz egy ilyen katonai egységet.

A saría radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén, és gyakran támad a tevékenységét bíráló mérsékelt muzulmán vezetőkre. A Human Rights Watch jogvédő szervezet múlt heti becslései szerint a Boko Haram mintegy kétezer civil lakossal végzett az év eleje óta.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.