2014. július. 19. 21:56 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 19. 21:58 Világ

Tizenöt egyiptomi határőrt öltek meg fegyveresek

Fegyveresek szombaton aknavetőkkel és gépfegyverekkel támadtak egy egyiptomi katonai ellenőrzőpontra az ország délnyugati részén, a líbiai határtól nem messze; a merényletben legalább tizenöt határőr meghalt - jelentette az egyiptomi sajtó.

Ez volt a biztonsági erők ellen intézett legpusztítóbb terrortámadás azóta, hogy a hadsereg tavaly nyáron elmozdította az iszlamista Mohamed Murszit elnöki tisztségéből. A ramadán szent hónapja miatt böjtölő biztonságiakat röviddel naplemente után, a böjttörő vacsora alatt vették tűz alá.

Egyes értesülések szerint az ország délnyugati, Líbiával és Szudánnal határos el-Vádi el-Gedíd tartományában végrehajtott akció halálos áldozatainak és sebesültjeinek száma elérheti akár a huszonötöt is.

Biztonsági erők illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy a támadók közül hárman vesztették életüket.

A tavaly júliusi hatalomváltás óta gyakoriak az összecsapások az egyiptomi biztonsági erők és a Murszi mögött álló, Muzulmán Testvériség nevű iszlamista mozgalom támogatói között.

Az észak-afrikai országban újra felerősödött a különböző dzsihadista csoportok jelenléte is, amelyek terrorakcióinak célpontjában elsősorban a kormányt támogató biztonsági erők állnak.

A Líbia és Egyiptom közötti, több mint ezer kilométer hosszú, sivatagos határvidék komoly fejtörést okoz Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfőnek. A korábban a hadsereg főparancsnoki tisztét betöltő Szíszi a májusi elnökválasztás előtt személyesen látogatott a régióba, hogy az ott élő beduin törzsek elöljáróit arra kérje, segítsenek visszatartani a Líbiából átszökő dzsihadista harcosokat és fegyvercsempészeket.

A Moammar Kadhafi líbiai diktátor 2011-es bukása óta az állig felfegyverkezett milíciák csataterévé vált észak-afrikai országból gyakorlatilag ellenőrizetlenül özönlenek a fegyverek és az iszlamista szélsőségesek Egyiptomba és a környező államokba.

Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.