2014. július. 17. 05:46 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 17. 08:27 Világ

Amerika és az EU is bekeményített Moszkvával szemben

Az Egyesült Államok szerdán tovább szigorított Oroszország elleni szankcióin az ukrajnai konfliktus miatt, bár hagyott még lehetőségeket későbbi büntetésekre is. Az Európai Unió szintén kibővíti a vállalatok, jogi személyek körét, amelyek büntetőintézkedésekkel sújthatók az ukrán válság miatt – derült ki az állam-, illetve kormányfők rendkívüli csúcstalálkozóján szerda éjjel elfogadott zárónyilatkozatból.

Míg Washington eddig jobbára csak magánszemélyeket és cégeket sújtott Moszkva ukrajnai politikája miatt, szerdán egész gazdasági szektorokat érintő szankciókat hozott. Ezek kiterjednek az energetikára és a fegyveriparra is, továbbá több bankra. Az érintett vállalatok között van a Rosznyeft energetikai óriás. Az intézkedés kiterjed az amerikai cégekre is annak érdekében, hogy korlátozzák ügyleteiket a Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli szövetségese, Igor Secsin által vezetett vállalattal, amely 2013-ra a tőzsdén jegyzett legnagyobb olajipari cég lett a világon.

A listára került a Gazprom pénzintézete, a Gazprombank is. Szintén büntetőintézkedésekkel sújtják a Vnyesekonombankot (VEB), amelynek vezetői között van Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök. A fegyveriparból nyolc cég került fel a listára. Az amerikai pénzügyminisztérium által kiadott tájékoztatás szerint a szankciókkal sújtott vállalatok számára jelentősen korlátozzák az amerikai piacokon való megjelenést.

Büntetőintézkedésekkel sújtottak donyecki és luhanszki oroszbarát szakadárokat is. A közlemény kiemelte Alekszandr Borodajt, a "donyecki népköztársaság miniszterelnökét", aki Washington szerint komoly veszélyt jelent a békére. Ugyancsak felkerült a listára két magas rangú orosz tisztségviselő, Szergej Beszeda, a titkosszolgálatok egyik vezetője, valamint Szergej Nyeverov, az orosz törvényhozás alsóházának alelnöke.

Az Egyesült Államok jelezte, hogy a szigorításokat még lehet fokozni. Ezt Washington arra az esetre tartogatja, ha Moszkva ukrajnai invázióba kezd. A mostani intézkedéseket megelőzően 19 vállalat és 52 személy volt a "feketelistán".

Szerdán az Európai Unió állam-, illetve kormányfői is a szankciók körének kiterjesztéséről döntöttek rendkívüli csúcstalálkozójukon Brüsszelben.

A szankcióval sújthatók körének kiszélesítése mellett az Európai Tanács az Európai Bizottságot is felszólítja, hogy minden esetet külön megvizsgálva függessze fel a kétoldalú és regionális megállapodások alapján uniós támogatásban részesülő oroszországi projekteket azok kivételével, amelyek a konkrét határ menti együttműködést vagy a civil szférát támogatják. Az Európai Tanács szerda éjjel arról is döntött, hogy megkéri az Európai Beruházási Bankot (EIB), függessze fel új oroszországi projektek finanszírozásának jóváhagyását, a tagállamok pedig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsában is koordinálják majd lépéseiket, hogy a pénzintézet ne finanszírozzon új oroszországi beruházásokat.

Az állam-, illetve kormányfők emlékeztettek, hogy zajlik a mélyreható, átfogó gazdasági szankciók előkészítése, és ha a helyzet úgy kívánja, bármikor hajlandóak újra asztalhoz ülni, hogy további büntetőintézkedésekről döntsenek. Miután az Európai Unió kitart amellett, hogy nem ismeri el a Krím félsziget elcsatolását, az Európai Tanács arra kérte az Európai Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy dolgozzanak ki további intézkedéseket a krími és szevasztopoli befektetések korlátozására, egyúttal kijelenti: a nemzetközi pénzügyi intézményektől is azt várja el, hogy egyetlen olyan projektet se finanszírozzanak, amely nyíltan vagy burkoltan a Krím jogellenes elcsatolásának elismerésével érne fel.

Az új büntetőintézkedések minden olyan személyt vagy szervezetet sújthatnak – Oroszországban is –, akik vagy amelyek pénzügyileg támogatják Ukrajna területi egységének, szuverenitásának és függetlenségének megsértését. A csúcs résztvevői felkérték a szakminiszterek tanácsát, hogy a hónap végéig készítse el az ehhez szükséges jogszabályokat, valamint állítsa össze az új szankciókkal sújtandó személyek és vállalatok vagy szervezetek listáját.
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.