2014. július. 15. 18:11 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 15. 18:10 Világ

Kimentettek négy embert a lelőtt ukrán gépről

Megtalálták és biztonságos helyre vitték a hétfőn lelőtt An-26-os ukrán katonai szállító repülőgép nyolctagú személyzetének négy tagját - közölte a Kelet-Ukrajnában folyó hadművelet sajtóközpontja.

A gép két pilótája a szakadárok fogságába esett, a legénység két további tagjának holléte pedig továbbra sem ismeretes. 

Valentin Nalivajcsenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője kedden újságírók előtt azt állította, hogy az orosz fegyveres erők lőtték le a kelet-ukrajnai Luhanszk megye fölött repülő katonai szállító gépet.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.