Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Skócia nemsokára dönt, hogy ott akarja-e hagyni az Egyesült Királyságot: jelenleg élénk társadalmi vita folyik arról, hogy ami a briteknek komoly érvágást jelentene, az a nacionalista hevülettől fűtött skótoknak jó-e. Egy biztos, bárhogy is alakul a népszavazás végkimenetele, a brit kormány nem mehet el mellette szó nélkül. Kik állnak a szeparatista mozgalom mögött és mik a terveik? A hvg.hu összefoglalója.
„A skót emberek végre érdeklődnek a politika iránt. A függetlenségi mozgalom egy sor civil aktivitást hozott felszínre. Ha ősszel vereséget is szenvednek az elszakadás támogatói, London egy legalább negyven százalék körüli kisebbségi állásponttal szemben nem tehet úgy, mintha nem is létezne” – mondta a hvg.hu-nak Gilbert Hyde szeparatista párti szimpatizáns, aki a Glasgow Herald-ban, az egyetlen nagyobb független (értsd: nem a brit establishmentet képviselő) politikai napilapban többször is felszólalt Skócia elszakadása mellett.
Hyde kedélyes hatvan körüli úr, feleségével, az uniós fejlesztési szakértőként dolgozó Ann-nel több évet élt Magyarországon. Diplomataként maga is évtizedeken keresztül a Külügyminisztériumnak dolgozott, ami különösen pikánssá teszi véleményét, hiszen a külföldi missziókban mindvégig Nagy-Britanniát képviselte.
Egyelőre vesztésre állnak
A függetlenségről szóló népszavazást bő két hónap múlva, szeptember 18-án tartják. Ezen eldől, hogy Skócia kilép-e az Egyesült Királyságból. Az elszakadás támogatói jelenleg 35 százalékon állnak a nemmel szavazó 54 százalékkal szemben, de egy rövid időre már az is előfordult, hogy az igen vezetett, ezért a meccs talán nincs még egészen eldöntve.
A szavazás időpontjának szimbolikus jelentősége is van, idén van ugyanis a hétszázadik évfordulója az 1314-ben, Bannockburn mezején megvívott csatának, amelyben Robert de Bruce skót király néhány ezres serege megsemmisítő vereséget mért II. Eduárd angol uralkodó sokszoros túlerőben lévő haderejére.
Amennyiben az igen nyer, úgy a brit elemzők szerint a területe egyharmadát elvesztő Nagy-Britannia végképp búcsút mondhat nagyhatalmi pozíciójának, de az 1707 óta először függetlenné váló skótoknak is nehéz kérdésekre kellene választ adni.
És jött az SNP
Úgy tűnik, attól, hogy Skócia 1999-ben, az úgynevezett devolúció révén megkapta a lehetőséget, hogy saját kormánya és parlamentje legyen, még nem sikerült kielégíteni a skót politikai önrendelkezési igényeket. A westminsteri vezetés egyebek mellett továbbra is megtartotta magának az adókivetéssel, a társadalombiztosítással, a hadsereggel és nemzetközi kapcsolatokkal kapcsolatos jogokat, melyek nélkül a skót autonómiát a helyiek egy része igencsak viszonylagosnak érzi. De Hyde a hvg.hu-nak azt is rendkívül visszatetszőnek nevezte, hogy skót közmédia hiányában a BBC uralja a közérdekű tájékoztatási csatornákat. „A tévében szinte csak londoni híreket látunk, akkor is, ha ezekhez valójában semmi közünk sincs. Ha Skócia függetlenné válna, nyilván a skót nemzeti közszolgálati médiát is létre kellene hozni.”
A devolúciót követően eleinte az angol Munkáspárt itteni „kirendeltsége” kormányzott, a nacionalista lelkesedés azonban 2007-től kezdve az Alex Salmond vezette Skót Nemzeti Pártot (SNP) repítette az ország élére, amelynek fő vonzereje, hogy az első komolyabb skót mozgalom volt, amely nem valamelyik nagy angol párt „leányvállalata”, hanem kifejezetten a skót érdekek védelmét vállalta magára.
Hyde szerint az SNP jelentőségét pusztán ebben kell keresni, győzelem esetén át kellene adnia a helyét új, a teljes politikai spektrumot differenciáltan leképező, valódi pártoknak.
Civakodó házaspár
A függetlenségi kampányt kitaláló és felfuttató jelenlegi skót miniszterelnök, Alex Salmond 670 oldalas tanulmányban ismertette, hogy mit gondolnak a független Skóciáról. Szeretnék például megőrizni a fontot, mint fizetőeszközt, valamint továbbra is a Bank of England maradna a skótok jegybankja a különválás esetén.
George Osborne brit pénzügyminiszter „abszurdnak” nevezte az elképzelést, miszerint a királyság adófizetői állnának jót egy külföldi ország finanszírozási rendszeréért. A miniszter szerint a font „nem CD-kollekció, amelyen szakítás után osztozkodni lehet”. Emellett szerinte a skót állam válság esetén képtelen lenne kisegíteni a bankrendszert. Salmond viszont azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben a britek nem adják meg nekik a fontot, úgy ők egyszerűen nem fizetik ki a brit államadósság rájuk eső részét.
Salmond azt is adottnak veszi, hogy a függetlenség életbe lépésére, azaz 2016 márciusára Skócia automatikusan EU-taggá válhatna. Az Európai Bizottság leköszönő elnöke, Jose Manuel Barroso ugyanakkor nemrégiben utalt arra, hogy ez egyáltalán nem lenne magától értetődő, hiszen a csatlakozásukat minden tagországnak egyenként jóvá kellene hagynia. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök célzott is arra, hogy ők nem támogatnák a skót függetlenséget, mert az precedensként szolgálhatna a Spanyolországot elhagyni kívánó katalánok számára.
Olajfegyver
Salmond a skótok „csodafegyverének” az olajat tartja. Jelenleg Nagy-Britannia olajkészletének több mint 90 százaléka a skót partoknál található, így a miniszterelnök szerint, ha ezt a kincset megszerezhetnék az azt „bitorló” britektől, az szinte önmagában elég lenne az ország gazdasági talpraállásához, 2020-ra pedig Skócia a világ első energetikailag független országává válhatna. A szkeptikusok szerint azonban az olajkészlet nem tart ki sokáig, az olajpiac pedig 1999 óta folyamatosan csökken, miközben az előállítás költségei egyre nőnek.
Skócia ráadásul kereskedelme 90 százalékát Nagy-Britannia többi részével bonyolítja le. Azt pedig több nagyvállalat is jelezte, hogy különválás esetén kivonul Skóciából. A különböző fenyegetéseket a kormányzó SNP egyszerűen az angol kormány és számukra lekötelezett (durvábban: általuk lefizetett) intézmények blöffjeként próbálja beállítani. Tényleges választ nem is ad ezekre a vélt vagy valós veszélyekre.
A britek sem mind elleneznék
Boris Johnson londoni polgármester is ahhoz hasonlította a szakítás tervét, mint amikor középkorú emberek válnak, és eleinte másra nem tudnak gondolni, mint arra, hogy végre szabadok legyenek. Szerinte a válás eufóriája azonban gyorsan elmúlik, amikor megérkeznek az ügyvédek, és el kell dönteni, mi kihez kerül. A polgármester ezért szétválás helyett inkább „házassági tanácsadó” meglátogatását javasolná a civakodó feleknek.
Mint ebből is kiderül, az angolok egy része sem bánná, ha felbomlana a „házasság”: sokan például kifejezetten örülnének, ha nem kellene tovább a skótokat támogatni a Barnett-formula értelmében (az egy főre eső költségvetési támogatás jóval magasabb Skóciában, mint az Egyesült Királyságban, ebből finanszírozzák a skót politikai intézményrendszert, miközben az angol régiók alulfinanszírozottak).
Emellett jelenleg skót, északír és walesi képviselők is szavazhatnak angol kérdésekben a brit parlamentben, miközben angol képviselők a regionális parlamentekhez delegált ügyekben nem szavazhatnak: sok toryt a szétválás amiatt boldogítaná, mert megszabadulnának a Westminsterben ülő skót munkáspárti képviselőktől, akik a Labour-frakcióban hagyományosan komoly létszámot képviselnek. (Skócia hagyományosan baloldali, a jobboldali pártok itt nem nagyon rúgnak labdába.)
Nacionalizmus és állami gondozás
Salmond és az általa vezetett Skót Nemzeti Párt (SNP) politikája Magyarországon nem teljesen ismeretlen módon baloldali és nacionalista, az American Interest elemzése szerint Skóciájuk olyan, mint egy latin-amerikai köztársaság és egy baloldali, urbánus londoni kerület keveréke. A cikk szerint a SNP máig jobban hasonlít egy protesztmozgalomra, mint egy valódi, komoly vízióval rendelkező politikai pártra. A kormánypárt a konzervatív brit vezetéssel szemben szocialistaként határozza meg magát, ám retorikájában épp olyan fontos a nemzeti büszkeség hangsúlyozása, ami esetenként az elnyomónak és imperialistának tartott angol vezetőkkel szembeni dühbe is átcsap.
Jellemző, hogy amikor 2012-ben az Economist lehozott egy jövőbeli függetlenné vált Skóciát gúnyoló, szatirikus cikket, Salmond így reagált: „Egyszer még megbánják, hogy Skócián viccelődtek”. A közhangulatot jelzi, hogy a Harry Potter-könyvek írója, J.K. Rowling például számos fenyegető, gyalázkodó üzenetet kapott skót nacionalistáktól, miután kiderült, hogy komoly pénzekkel támogatott egy uniópárti kampányt. A Skót Nemzeti Párt egyes politikusai szerint viszont az egész a brit titkosszolgálat, a Mi5 műve, akik így akarják lejáratni a függetlenségi mozgalmat. (Az SNP-nek is vannak neves támogatói, például Noam Chomsky nyelvész, filozófus, politikai aktivista.)
A SNP képviselői és hívei kikérik maguknak a más függetlenedni kívánó európai régiókkal, például Katalóniával való összehasonlítást, mondván, hogy Skócia velük ellentétben történelmileg valóban önálló ország volt.
Provokál, de a királynőt megtartaná
Annak ellenére, hogy a gazdasági szimbiózis számára kényelmes részeit több szinten is megtartaná, a miniszterelnök rendszeresen provokálja a „nagy testvért” beszólásokkal és ellenséges gesztusokkal. Terveinek fontos része az országban tárolt brit nukleáris fegyverek elszállíttatása, illetve a saját skót közmédia kiépítése az anglocentrikusnak tartott BBC ellensúlyozására. A skót egyetemeken pedig máris tandíjat kell fizetnie a Nagy-Britannia többi részéről érkező diákoknak, holott azok mindenki másnak ingyenesek. (Igaz, ezt megelőzően épp az ingyenesség miatt nagyon sok angol diák tanult skót egyetemeken.)
Salmondot pártján belül és az országban is autokrata vezetőnek tartják, aki a szoros állami kontroll híve, és például a média korlátozásával is vannak tervei. Alapvetően a skandináv példát tűzte ki maga elé, azaz az adók nagy részét szociális kiadásokba forgatná vissza, így például tervei között szerepel egy olyan gondozói hálózat kialakítása, melyben minden egyes újszülött cseperedését külön fejlesztő szakember támogatna – ezzel is egy csomó munkahelyet is teremtve. A királyság erejét mutatja, hogy az SNP azért megtartaná az angol királynő jelképes uralmát.
