2014. július. 01. 16:09 MTI Utolsó frissítés: 2014. július. 01. 16:09 Világ

Kisebb csoda, hogy túlélőket találtak az indiai romok alatt

Három nappal a tragédia után tucatnyi túlélőre bukkantak az Indiában összedőlt épület romjai alatt.

Három nappal a tragédia után több mint egy tucatnyi túlélőt találtak a Dél-Indiában összedőlt épület romjai között - közölte kedden a rendőrség. 

A még nem teljesen kész, tizenegy emeletes épület Tamilnádu állam székhelyének, Csennainak a külvárosában vélhetően a heves monszunesőzések miatt omlott össze szombat este. A katasztrófa idején csaknem száz munkás éppen az alagsorban várt a fizetésére. A tragédiában legalább huszonkilencen meghaltak. 

A romok alól eddig 55 embert sikerült kimenteni, egy részüket hétfőn, két nappal a tragédia után. A mentésben részt vevő több száz szakember még legalább egy napig folytatja a munkát abban a reményben, hogy újabb túlélőkre bukkannak. A mentési munkálatokban részt vevők hozzátették, feltehetően további holttestek fekszenek a romok alatt, erre utal az épület körül terjengő bűz. India fővárosában, Újdelhiben is összeomlott egy épület múlt szombaton, aminek következtében tizenegy ember meghalt.

 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.