2014. június. 17. 16:39 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 17. 16:37 Világ

Ezért menekülnek a kambodzsaiak Thaiföldről

Majdnem 180 ezer kambodzsai hagyta el az utóbbi héten Thaiföldet. Közülük sokan azért menekültek el, mert bizonyos pletykák szerint a thaiföldi katonai vezetők lecsapni készülnek az illegális bevándorlókra – közölte kedden a Nemzetközi Migrációs Szervezet.

A május 22-én hatalomátvételt végrehajtó hadsereg korábban azt ígérte, hogy nem lép fel a legális bevándorlók ellen, a főparancsnok, Prajuth Csan-ocsa tábornok azonban múlt szerdán már azt mondta: szigorít a külföldi munkavállalókra vonatkozó szabályokon.

"Azzal fenyegetőztek, hogy ha nem távozunk június 20-ig, akkor őrizetbe vesznek és kivégeznek minket" – mondta az egyik hazatérő, egy 42 éves asszony, aki férjével és öt gyerekével együtt menekült vissza Kambodzsába. A katonai junta szerint mindössze "alaptalan pletykákról" van szó.

Bár a kivándorlás üteme valamelyest lelassult, a bevándorlók tömeges távozása a hatóságok szerint már így is árthat a gazdaságnak. A hivatalos statisztikák szerint csaknem 242 ezer kambodzsai dolgozott törvényesen Thaiföldön, illegálisan pedig 154 ezren.

Thaiföld gazdasága nagyban függ a külföldi munkavállalóktól, akik elsősorban Mianmarból, Laoszból és Kambodzsából érkeznek. A bevándorlók többsége olyan munkát végez, amelyet a helyiek nem vállalnának el. A munkaügyi minisztérium adatai szerint több mint kétmillió regisztrált külföldi dolgozik a délkelet-ázsiai országban. Többségük Mianmarból érkezett, ők azonban eddig nem csatlakoztak a menekültáradathoz.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.