2014. június. 13. 18:38 MTI Utolsó frissítés: 2014. június. 13. 18:37 Világ

Fegyveres harcokban visszafoglált Mariupolt az ukránok

Az ukrán fegyveres erők pénteken elfoglalták Mariupolt, az Azovi-tenger északi partján fekvő települést, ahol a fegyveres oroszbarát felkelők heteken át ellenőrzésük alatt tartották a középületeket. A harcokban öt szakadár fegyveres meghalt, míg az ukrán fegyveres erők négy katonája vesztette életét.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter Facebook-oldalán azt közölte, hogy súlyos harcok voltak, amelyek során a kormányegységek kiszorították a szakadárokat a település központjából. A műveletben az Azov és a Dnyeper-1 különleges belügyi egység, valamint a Nemzeti Gárda vett részt.

A harcokban gránátvetőket és harckocsit vetettek be, és sikerült minden kulcsfontosságú pontot elfoglalni. Két aknát hatástalanítottak, illetve felszámoltak több pontot, ahonnan orvlövészek nyitottak tüzet. Egy felderítő és járőr harcjárművet a szakadárok megsemmisítettek.

Tizenegy felkelőt őrizetbe vettek, öt meghalt, míg az ukrán fegyveres erők négy katonája vesztette életét. A város önkormányzatának épületén ukrán zászló leng. A hadművelet jelenleg is tart.

Mariupol a Donyec-medence második legnagyobb városa, több mint félmillió lakosa van. A kormánycsapatok állításuk szerint mintegy 120 kilométeres ukrán-orosz határszakaszt ismét ellenőrzésük alá vontak, amelyet korábban az ukrán határőrség eladott. Egy 184 kilométeres határszakasz azonban továbbra is a szakadárok kezén van.

Az ukrán-orosz közös határ mintegy 2 ezer kilométer hosszú. Az Ukrajna negyedik leggazdagabb emberének tartott Ihor Kolomojszkij milliárdos - akit márciusban neveztek ki a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzójának - szögesdróttal ellátott fal építését javasolta a közös határszakasz teljes hosszán. A kormányzó már be is nyújtotta az építési tervet az elnöki hivatalnak.

Hirdetés