Megint robbanás volt egy kínai bányában, sok a halott
Az eddigi adatok szerint huszonkét ember halt meg kedd este egy bányaszerencsétlenségben Délnyugat-Kínában – jelentette a Hszinhua hírügynökség szerdán. Valószínűleg sújtólégrobbanás történt. A holttesteket már a felszínre vitték.
A Csungking város Vanseng kerületében lévő Jansitaj bánya tárnájában összesen 28-an dolgoztak, hat embernek sikerült időben kimenekülnie. Ketten megsérültek.
A szénbánya az állami Nentong Mining Co. Ltd. vállalathoz, Csungking legnagyobb széntermelő cégéhez tartozik.
A kínai állami munkabiztonsági felügyelet a napokban jelentette be, hogy idén év végéig több mint 2000 kisebb szénbányát bezárnak. Céljuk a környezetvédelmi szempontok szem előtt tartása mellett az, hogy idővel végleg felszámolják a még működő elavult bányákat, és javítsák az iparág biztonsági körülményeit – ígérték.
A bezárások elsődleges célpontjai Liaoning, Hejlungcsiang, Csianghszi, Hupej, Hunan, Szecsuan, Jünnan és Kujcsou tartományok, valamint a központi alárendeltségű Csungking város azon bányái, amelyek éves termelése 90 ezer tonna vagy az alatt van.
A világ legnagyobb széntermelő és -felhasználó országában tavaly hivatalos adatok szerint 1049 ember halt meg bányabalesetekben, 24 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.