2014. június. 01. 21:33 Utolsó frissítés: 2014. június. 01. 21:34 Világ

Ferenc pápa: Az egyházban senki sem érezheti magát főnöknek

Az egyházhoz, a papsághoz, a fiatalokhoz, a családokhoz és a fogyatékkal élőkhöz is szólt Ferenc pápa vasárnap a Szentlélekben való megújulás elnevezésű nemzetközi karizmatikus közösségnek a római olimpiai stadionban tartott találkozóján.

A mozgalom tagjai - közöttük papok és hívők is - a világ félszáz országából érkeztek Rómába a Szentlélekben való megújulás 37. találkozójára. A karizmatikus közösséget az olasz Salvatore Martinez vezeti, aki a mozgalom első laikus elnöke. A római olimpiai stadionban összegyűlt ötvenezres tömeg állva tapsolva fogadta az egyházfőt, aki gyalog ment el a sportpálya szélén neki fenntartott helyig.

“Köztudott, hogy Buenos Aires érsekeként kezdetben nem helyeseltem azt, ahogyan imádkoztatok, inkább szambaiskolára emlékeztetett mint imára. Azóta jobban megismertem a mozgalmatokat, és megértettem szolgálatotokat. Pápává választásom előtt a mozgalom lelki referense is voltam Argentínában” - mondta Ferenc pápa. Beszédében a világegyház működéséről beszélt és úgy fogalmazott, az egyházban amikor valaki fontosabbnak érzi magát a másiknál, "kitör a pestis".

"Az egyházban senki sem érezheti magát főnöknek" - hangoztatta Ferenc pápa.

Ferenc pápa a katolikus közösség tagjaival együtt imádkozott, majd letérdelt a tömeg előtt és azt kérte, imádkozzanak érte. Ugyanezt tette tavalyi pápává választása estéjén a Szent Péter bazilika lodzsáján.

Az egyházfő a nemzetközi karizmatikus közösségeket közös találkozóra hívta a római Szent Péter térre 2017 pünkösdjére.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.