2014. május. 28. 10:29 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. május. 28. 13:15 Világ

Sertés-DNS-t találtak a Cadbury csokiban, kiakadtak a muszlimok

Sertés-DNS nyomait fedezte fel a malajziai egészségügyi minisztérium a brit Cadbury csokoládégyár két termékében. A cég azonnal kivonta a forgalomból a két csokit, de az ügy kicsapta a biztosítékot a helyi muszlim szervezeteknél, amelyek közül több dzsihádot is hirdetett a Cadbury ellen.

Óriási felháborodást váltott ki több muszlim vallási csoportnál is Malajziában, hogy az ország egészségügyi minisztériuma egy rutinellenőrzés során sertés-DNS-t talált a brit Cadbury két csokoládétermékében – közölte a France 24.

A gyártó azonnal visszavonta a kétféle Cadbury Dairy Milk terméket a forgalomból. A muszlim csoportok dühét azonban ez nem csillapította, egyesek súlyos bírságot, mások a Cadbury gyárának bezárását követelik, sőt, voltak, akik dzsihádot, azaz szent háborút hirdettek a gyártó ellen.

Az háborította fel őket, hogy a gyártó megszegte a halal, azaz a muszlim vallási előírások szerint előállított termékekre vonatkozó szabályokat. Az egészségügyi minisztérium további vizsgálatokat kezd majd, és szeretné megtudni, hogyan kerülhetett sertés-DNS a csokoládéba.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 30. 19:44

A nagy levélbombás rejtély, amely lázban tartotta Magyarországot

Az 1900-as évek elején óriási szenzáció volt a Mátyássy Zoltán ellen elkövetett gyilkossági kísérlet, és nemcsak azért, mert egy honvédszázados volt a célpontja, hanem azért is, mert a támadás mögötti indítékot mind az elkövető, mind az áldozat igyekezett eltitkolni. Ez olyan jól sikerült, hogy a mai napig csak elméleteink lehetnek az első magyarországi levélbombás merénylet valódi okáról.