2014. május. 08. 19:51 MTI Utolsó frissítés: 2014. május. 08. 19:50 Világ

Obama és Putyin legfeljebb csak odaköszön egymásnak a D-napon

A Fehér Ház nem számol azzal, hogy Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök négyszemközti megbeszélést tart a normandiai partraszállás 70. évfordulóján - mondta Caitlin Hayden, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője.

A D-napról június 6-án megtartandó franciaországi megemlékezésen mindkét elnök részt vesz majd, ám a kormányaik közötti viszony az ukrajnai orosz intervenció miatt hűvössé vált. "Nem szerepel a tervek között találkozó Obama és Putyin elnök között" - közölte Hayden.

A szóvivő ugyanakkor nem zárta ki, hogy a két vezető szót váltson a megemlékezés sokoldalú megemlékezésein. Mint mondta, az Egyesült Államok arra sem számít, hogy Franciaország visszavonná Putyin elnök meghívását.

Az amerikai-orosz viszony már az ukrajnai válságot megelőzően is feszült volt, ezért Barack Obama tavaly lemondta a G20-csoport tavalyi szentpétervári tanácskozása előtt megtartani tervezett találkozót Vlagyimir Putyinnal. Akkor a szíriai polgárháború és az Oroszországba szökött amerikai informatikus, Edward Snowden ügye terhelte meg a kapcsolatokat. 

Amerikai részről a szentpétervári G20-csúcsot megelőzően is elvetették a kétoldalú megbeszélés lehetőségét, ám a két vezető végül mégis tárgyalt külön is egymással.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.