Világ MTI 2014. április. 24. 10:13

Parancsra hagyták ott a diákokkal süllyedő hajót a dél-koreai tengerészek?

A komp 29 fős legénységéből 22-en élték túl a balesetet, közülük 20 embert őrizetbe vettek. A hajón utazó diákok körében ennél sokkal rosszabb a halálozási arány. Csütörtökön a legénység négy tagja tévékamerák előtt bocsánatot kért.

Az elsüllyedt dél-koreai komp legénységének egyik tagja azt állította csütörtökön, hogy a tengerészek "parancsra" hagyták el a süllyedő hajót, hátrahagyva annak több száz utasát, többségükben diákokat. A tengerész arcát eltakarva beszélt, emiatt sem rangját, sem nevét nem lehetett beazonosítani.   

Csütörtökön a legénység négy tagja tévékamerák előtt bocsánatot kért, amiért elhagyták a hajót, miközben az utasok még a fedélzeten voltak.

A komp 29 fős legénységéből 22-en élték túl a balesetet, közülük 20 embert őrizetbe vettek. Őket gondatlansággal, valamint a mentésre és a segítségnyújtásra vonatkozó szabályok megsértésével vádolják. Korábban a hajó kapitánya azt mondta, hogy azért nem rendelte el az utasok evakuálását, mert attól félt, hogy az erős áramlatok elsodornák őket.

MTI / AP /Yonhap

Csütörtökön 171-re nőtt a múlt szerdán történt baleset halálos áldozatainak hivatalos száma, miután búvárok újabb holttesteket hoztak a felszínre a hajóról. A kompon összesen 476 ember – köztük 323 diák – utazott, közülük mindössze 174 embert sikerült kimenteni.

Az anszani Danvon középiskolában, ahová az áldozatok döntő többsége járt, csütörtökön újraindult a tanítás. A következő két napban a diákok pszichológusok segítségével próbálják majd túltenni magukat a traumán az osztálytermekben. 

Csütörtökön folytatódott a nyomozás az elsüllyedt hajó üzemeltetője és tulajdonosa ellen. Az ügyészség sikkasztással, valutakereskedelemmel és adócsalással gyanúsítja őket, a hajózásbiztonsági szerveknél pedig korrupció gyanúja merült fel. Emellett egy, a hajó tulajdonosához köthető baptista vallási szervezet ellen is eljárás indult gyanús pénzmozgások miatt.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.