2014. április. 18. 21:10 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 18. 21:08 Világ

Oroszok csapatok Ukrajnánál: Putyinék elismerték azt, amit mindenki sejtett

Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő megerősítette pénteken, hogy az ukrajnai helyzet miatt orosz csapatok állomásoznak az ukrán határ közelében.

"A fegyveres erőink különböző térségekben vannak jelen, az ukrán határ közelében is vannak csapataink. Bizonyos egységeink ott állomásoznak, másokat pedig erősítésként vezényelték oda az ukrajnai helyzet miatt" – mondta Peszkov a Rosszija 1 orosz állami televíziónak nyilatkozva.

A szóvivő szerint nemcsak Oroszországnak kell tiszteletben tartania a csütörtöki genfi megállapodást. "A nyugati kollégáink megpróbálják inkább ránk hárítani a felelősséget, de fontos hangsúlyozni, hogy ez közös felelősség" – fogalmazott.

Dmitrij Peszkov teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az Egyesült Államok részéről kilátásba helyezett újabb szankciókat.

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön reménykeltőnek nevezte az Oroszország, valamint az Egyesült Államok, az EU és Ukrajna diplomáciai vezetői által az ukrajnai válság enyhítéséről kötött genfi megállapodást, de azt mondta, hogy Washington és szövetségesei készek újabb szankciókat bevezetni, ha nem javul a helyzet.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.