2014. április. 03. 10:24 MTI Utolsó frissítés: 2014. április. 03. 12:39 Világ

Népszavazásra készülnek a krími tatárok

A Krím félsziget státusával kapcsolatban szeretnék kifejezni akaratukat az őslakos krími tatárok, ezért népszavazárt készítenek elő.

Népszavazás előkészítésébe kezdett a krími tatárok döntéshozó-végrehajtó szerve, a medzslisz, hogy a krími tatár nép kifejezhesse akaratát a félsziget státusával kapcsolatosan – számolt be róla csütörtökön az ukrán média. Abduraman Ehiz, a referendumot előkészítő testület tagja az ukrán Szabadság Rádiónak kifejtette azt a véleményét, hogy a félszigeten őslakos krími tatárok népszavazását az ENSZ, az EBESZ vagy más nemzetközi szervezet égisze alatt kell megtartani.

"Ennek a népszavazásnak törvényesnek és a nemzetközi közösség által elismertnek kell lennie – hangsúlyozta.

Korábban Musztafa Dzsemiljev krími tatatár vezető és Refat Csubarov, a medzslisz elnöke is jelezte, hogy a krími tatárok saját népszavazást kezdeményeznek a Krím státusáról.

Március 16-án az oroszbarát krími vezetés kezdeményezésére tartott népszavazáson a szervezőbizottság adatai szerint 83 százalékos részvétel mellett 97 százalék támogatta a félsziget Oroszországhoz csatlakozását. A ukrán jogszabályoknak ellentmondva megtartott népszavazás eredményét sem a kijevi vezetés, sem a krími tatárok vezetői nem tartják legitimnek, különösen az irreálisan magas részvételi arányt kérdőjelezik meg.

A Krími Autonóm Köztársaságban tartott legutóbbi, 2001-es népszámlálási adatok szerint a lakosság 58 százaléka vallotta magát orosz nemzetiségűnek, 24 százalékuk ukránnak és 12 százalék krími tatárnak. A népszavazást és annak eredményét nem csak Ukrajna nem ismeri el, de szinte az egész nemzetközi közösség sem, beleértve az Európai Unió országait, az Egyesült Államokat és Kanadát.

 

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.