Agyonvertek egy francia diáklányt Ausztráliában
Meggyilkoltak egy francia diáklányt az ausztráliai Brisbane-ben, ráadásul ugyanott már egy másik külföldi diákot is megöltek.
Meggyilkoltak egy 21 éves francia diáklányt a múlt héten az ausztráliai Brisbane-ben – közölte a rendőrség. A kétmillió lakosú kelet-ausztráliai városban november óta ez már a negyedik olyan eset, amelyben külföldi fiatalt öltek meg.
A fiatal nő lemeztelenített holttestére egy járókelő bukkant rá egy parkban, lakása közelében. A diáklány egy éve érkezett a városba, és a Griffith Egyetemen tanult kereskedelmet – írta a helyi sajtó.
Egy rendőrségi nyomozó közölte újságírókkal, hogy a nő heves ütések okozta koponyasérüléseibe halt bele. A lány eltűnését hétfőn jelezték barátai. Az ügyben őrizetbe vétel még nem történt.
A múlt héten leszúrtak egy 27 éves szingapúri nőt, aki az egyik brisbane-i szállodában dolgozott. November végén agyonvertek egy 23 éves dél-koreai diáklányt, néhány héttel később pedig egy kertben elásva megtalálták egy 28 éves dél-koreai férfi holttestét.
Az első három gyilkosság feltételezett tettesét elfogták, így valószínűleg ezeknek az eseteknek nincs közük a francia diáklány megöléséhez – állapította meg az AFP.
Idén januárban pedig az ausztriai Kufsteinben holtan találtak egy francia diáklányt, akit előzőleg leütöttek és kiraboltak. Magyarországon 2008 decemberében tűnt el egy francia diáklány, az ő holttestét később a Dunában találták meg, de a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.