2014. március. 20. 17:06 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 20. 19:10 Világ

Visszavágtak az oroszok: John McCaint is kitiltották az országból

Amerikai kormányzati tisztviselők beutazását tiltotta meg az amerikai szankciókra válaszul Oroszország. John McCain sem utazhat az országba.

Az amerikai szankciókra válaszul Oroszország ellenszankciókat határozott el, megtiltva amerikai kormányzati tisztviselők beutazását Oroszországba – jelentette be csütörtökön az orosz külügyminisztérium.

A listára kilenc amerikai politikus került fel, köztük a republikánus szenátor, John McCain is, aki a Moszkva elleni szankciók egyik fő kezdeményezője volt és többször élesen bírálta a Kremlt. Az amerikai elnöki adminisztráció tagjai közül Caroline Atkinsont és Benjamin Rhodes-t, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyetteseit, valamint Dan Pfeiffert Barack Obama főtanácsadóját tiltották ki Oroszországból. Mary Landrieu és Dan Coats szenátorok is a listára kerültek. Beutazási tilalom sújtja Harry Reidet, a szenátus többségi frakciójának vezetőjét, John Boehnert, a képviselőház elnökét és Robert Menendezt, a szenátus külügyi bizottságának vezetőjét.

Moszkvában kijelentették, hogy "Oroszországgal nem lehet a szankciók nyelvén beszélni", és a büntetőintézkedések visszaütnek az Egyesült Államokra. A külügyi közleményben kifejtették hogy, megfelelő választ adnak "minden ellenséges támadásra".

Nem sokkal korábban Barack Obama amerikai elnök bejelentette: további magasrangú kormánytagok számláit zárolják és sújtják beutazási tilalommal. Egy orosz bank is tiltólistára került.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.