2014. március. 14. 08:49 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 14. 09:14 Világ

Gyanús mozgást láttak a tengerfenéken a maláj gép eltűnésekor

Szokatlan mozgás volt megfigyelhető a tengerfenéken múlt szombaton abban a térségben, ahol a Malaysia Airlines MH370-es járatának akkori eltűnését valószínűsítik – jelentette a kínai állami média pénteken pekingi szakértőkre hivatkozva.

A kínai főváros tudományos és technikai egyetemének szeizmológiával és a Föld belső fizikájával foglalkozó kutatócsoportja az eltűnés idején rögzített adatokat elemezte. Arra a megállapításra jutottak, hogy másfél órával azután, hogy a szóban forgó utasszállító repülőgép utoljára feltűnt a polgári radaron, onnan 116 kilométerre északkeletre a megszokottól eltérő mozgás történt a tengerfenéken.

A kutatók szerint lehet, hogy a jelenség összefüggésbe hozható a Boeing 777-es tengerbe zuhanásával, mert az érintett övezet nem számít földrengésveszélyes területnek.

A csoport Malajziában telepített szeizmográfok adataira alapozta megállapítását.

A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó repülőgépen – amely rejtélyes módon tűnt el, és azóta sincs nyoma – 239-en tartózkodtak, a 227 utasból 154-en voltak kínaiak. A tengeren több mint tíz ország többtucatnyi hajója keresi az utasszállító nyomait, eddig eredménytelenül.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.