Világ MTI 2014. március. 10. 12:19

Schröder: Moszkva jogot sért, de mi is azt tettük

Gerhard Schröder volt német kancellár, jelenlegi Gazprom-alkalmazott szerint Oroszország megsérti a nemzetközi jogot a Krím félszigettel kapcsolatban követett politikájával, de Németország sem volt különb, amikor részt vett a NATO Jugoszlávia elleni hadműveletében – írták német lapok hétfőn.

"Természetesen a nemzetközi jog megsértése, ami a Krím félszigeten történik" – fejtette ki Schröder a beszámolók szerint a Die Zeit című hetilap vasárnapi hamburgi rendezvényén, hangsúlyozva, hogy ő maga is megsértette a nemzetközi jogot a Jugoszlávia körüli konfliktusban. 1999-ben "ráküldtük a légierőt Szerbiára, és a NATO-val együtt egy szuverén államot bombáztunk az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül" – mutatott rá a volt német kancellár, hozzátéve, hogy a koszovói válság idején tanúsított magatartása miatt nem kíván pálcát törni az orosz elnök felett.

A Vlagyimir Putyin barátjaként számon tartott szociáldemokrata politikus – aki az elvesztett 2005-ös választás után rögtön a Gazprom egy cégénél vállalt állást – élesen bírálta az Európai Bizottságot az Ukrajnával tervezett társulási és szabadkereskedelmi egyezmény előkészítése miatt. A bizottság arra kényszerítette Ukrajnát, hogy válasszon az uniós integráció és az orosz orientáció között – emelte ki Gerhard Schröder, aki szerint a jelenlegi konfliktus erre a hibára vezethető vissza. 

Brüsszelnek "egyáltalán nem sikerült felfognia, hogy egy kulturálisan megosztott országról van szó, amellyel nem lehet így bánni" – mondta a volt német kancellár. Gerhard Schröder szerint nem biztos, hogy kedvező fejlemény Julija Timosenko visszatérése. "Ember nem tudja, milyen anyagi érdekek vezérelik" a több mint két évig tartó börtönbüntetés után az ukrán parlament döntése alapján februárban szabadlábra helyezett volt ukrán kormányfőt – mondta Schröder. A gázhercegnő néven is emlegetett politikusról szólva hozzátette: fennáll a veszélye annak, hogy "a hatalmas külföldi segélyek (...) rossz csatornákba kerülnek és megint elszivárognak". 

Schröder szerint a német kormány ésszerűen jár el, helyesen teszi, hogy fenntartja a kapcsolatot a konfliktus résztvevőivel és a válságban közvetítő nemzetközi összekötő csoport felállítására törekszik. A volt kancellár ismét elutasította azt a már többször felmerült gondolatot, hogy közvetítőként léphetne fel az ukrán válságban. Egy ilyen szerep betöltéséhez "struktúrára, egy kormányra vagy egy nemzetközi szervezetre van szükség" – mondta Gerhard Schröder. "Naivitás azt gondolni, hogy egyetlen ember teljesíteni tudja ezt a feladatot" – fejtette ki, utalva Tony Blair volt brit kormányfőre, aki szerinte az úgynevezett közel-keleti kvartett (az ENSZ, az Egyesült Államok, az Európai Unió és Oroszország) különmegbízottjaként nem ért el számottevő eredményt a békefolyamat előmozdításában. 

Gerhard Schröder 1998-tól 2005-ig volt Németország kancellárja. Pártja, a szociáldemokrata SPD a Zöldekkel kormányzott. A NATO 1999 márciusában indított támadást Jugoszlávia ellen. A Szerbiából és Montenegróból álló országot 78 napig bombázták, a hadművelet legfőbb célja az volt, hogy elkerüljék a humanitárius katasztrófát Koszovóban, ahol a szerbek súlyos etnikai tisztogatást kezdtek a tartomány albán lakossága körében.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.