Világ hvg.hu 2014. február. 18. 16:56

Eldurvult a kijevi helyzet, már nyolc halott lehet

Az utolsó hírek szerint legalább nyolcan haltak meg eddig az ukrán tüntetők és a rendőrök közötti újabb összecsapásokban kedden. Úgy tudni, egy rendőr is a halottak között van. Az ukrán titkosszolgálat és a kijevi belügyminisztérium ultimátumot intézett a tüntetőkhöz: ha helyi idő szerint 18 óráig nem áll helyre a rend, a hatóságok „minden törvényes eszközt” bevetnek a káosz felszámolásáért. Az ukrán igazságügyi miniszter az ellenzéki vezetőket okolta a feszültség kiéleződéséért. Cikkünket folyamatosan frissítjük.

Kedden körülbelül kétezer ellenzéki tüntető csapott össze Kijevben a rohamrendőrökökel a parlament épületének közelében. A tüntetők betörtek a kormánypárt, a Régiók Pártjának székházába is és túszokat ejtettek.

A kijevi parlamentet ugyancsak ostromolni kezdték, az épületből a kormánypárti tüntetők az oldalbejáratokon keresztül távoztak. Az összecsapások a parlament körül több utcára kiterjedtek. Egy rendőrségi teherautót felgyújtottak, amely elzárta a parlamenthez vezető utat. Ellenzéki képviselők állítják: látták, hogy rohamrendőrök pisztollyal lábra célzott lövéseket adtak le a tüntetőkre. A Reuters brit hírügyökség fotóriportere gránáttól sérült meg a mellkasán, két nőt pedig gumilövedékek sebesítettek meg.

AFP / Sergei Supinsky

A parlament őrsége belülről bezárta az épület főbejáratának ajtóit, tűzcsapokat és tömlőket készítettek elő, a bent lévő újságírókat pedig nem engedik az ablakok közelébe – jelentették a sajtó képviselői a törvényhozás épületéből.

Az ellenzék egészségügyi szolgálatának vezetője azt mondta, hogy három tüntetőt agyonlőttek. A BBC szerint holttestüket a parlament közelében találták meg egy épületben. A KyivPost.com-on fotót tettek közzé egy papról, akit a leírás szerint a három demonstráló holttesténél fényképeztek le.

A rendőrségtől eleinte azt közölték, hogy nem tudnak halott tüntetőkről. Azt viszont megerősítették, hogy a Régiók Pártjának székházában két dolgozó meghalt. Később egyik szóvivőjük már úgy nyilatkozott az AFP hírügynökségnek, hogy öt civil meghalt az összecsapásokban.

Az utcán is találtak három újabb holttestet. Más források szerint két holttest fekszik az egyik metróállomás előtt, a Függetlenség terének délkeleti oldalán. Az összecsapásokban egy rendőr is meghalt, a nyakán érte lövés – erősítették meg a hatóságok. Később egy másik halálról is érkezett hír, de részleteket egyelőre nem tudni.

Önkéntes orvosok szerint több százra nőtt a sebesültek száma.

AFP / Sergei Supinsky

Az ukrán titkosszolgálat és a kijevi belügyminisztérium korábban arra szólította fel a tüntetőket, hogy helyi idő szerint este 18 óráig, vagyis magyar idő szerint 17 óráig vessenek véget az erőszaknak, különben a hatóságok "minden törvényesen megengedett eszközt" bevetnek a káosz felszámolásáért.

Az ukrán rohamrendőrség délután áttörte a kijevi Dinamo stadionja közelében felállított barikádokat, és megérkeztek az ellenállás központjába, a Függetlenség terére. A belvárosban a tüntetők több helyen tüzet gyújtottak, gumikat és szemetet égetnek, hogy a füsttel megnehezítsék a rendőrök tájékozódását.

A The Voice of Russia rádió a közösségi médiára hivatkozva azt jelentette magyar idő szerint késő délután, hogy két vadászrepülő jelent meg a Majdan felett Kijevben.

A zavargások miatt az összes vonalon leállították a metrót Kijevben.

Az események élőben láthatja, ha ide kattint.

AFP / Genya Savilov

Az ukrán igazságügyi miniszter kedden az ellenzéki vezetőket tette felelőssé a feszültség kiéleződéséért. Olena Lukas szerint a tiltakozás, amelyet tegnap az ellenzék békés akcióként hirdetett meg, mára a szélsőségesek nyílt fegyveres ellenállásába csapott át. Az ellenzék figyelmen kívül hagyta az államfő, az Európai Unió, az Egyesült Államok és Oroszország vezetőinek felhívásait a konfliktus békés rendezésére – állította.

Az Európai Unió külügyi főképviselője keddi közleményében mély aggodalmának adott hangot az ukrajnai helyzet miatt. "Az erőszak minden formáját elítélem, beleértve a köz- vagy pártépületek elleni támadásokat is" – írta Catherine Ashton, aki felszólította az ukrán hatóságokat, hogy foglalkozzanak "a válság gyökerével". Szerinte a megoldásnak egy új egységkormány megalakítását is magában kell foglalnia, emellett haladást kell felmutatni az alkotmányos reform terén, és elő kell készíteni a tiszta és demokratikus elnökválasztást. Az EU kész segíteni ebben Ukrajnának – tette hozzá.

Hirdetés