2014. január. 30. 16:48 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 30. 16:48 Világ

Büntetésből romboltak le szíriai lakónegyedeket

A szíriai kormány 2012-2013-ban két városban több lakónegyedet is porig rombolt azzal a céllal, hogy a felkelőkkel szimpatizáló civileket megbüntessék - állítja egy nemzetközi jogvédő csoport.

A Human Rights Watch (HRW) csütörtöki jelentése szerint robbanószerrel és bulldózerekkel semmisítették meg a lakóházakat a fővárosban, Damaszkuszban és a közép-szíriai Hamában 2012 júliusa és 2013 júliusa között. A New York-i székhelyű szervezet szerint nemzetközi jogsértés történt, és az ilyen cselekedeteket azonnal be kell szüntetni. 

"Egész lakóövezetek megsemmisítése nem jogszerű háborús taktika" - mondta Ole Solvang, a HRW szakértője, hozzátéve, hogy a rombolás következtében családok ezrei vesztették el otthonukat. 

Az emberi jogi szervezet az internetes oldalán tette közzé a műholdfelvételeket is tartalmazó jelentését, amely szerint összesen kétszáz futballpályányi területen rombolták le az - akár nyolcemeletes - épületeket. 

A rezsim képviselői viszont azt állították, hogy városrendezési munkálatok zajlottak vagy engedély nélkül felépített házakat bontottak le. A HRW szerint a hadsereg által felügyelt épületrombolások célja ezzel szemben a civil lakosság megbüntetése volt az ellenzéket támogató negyedekben. 

Sokszor jóval azután került sor a rombolásra, hogy a biztonsági erők kiűzték a lázadókat az érintett területről. A HRW szerint semmi jele annak, hogy hasonló "városrendezési" munkálatok kormánybarát negyedekben is zajlottak volna. 

A jogvédő csoport szemtanúkat idézett, akik szerint előfordult, hogy egyáltalán nem figyelmeztették előre az ott lakókat a bulldózeres akciókra, és kárpótlást sem fizettek nekik.

Hirdetés