2014. január. 28. 16:26 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 28. 16:25 Világ

Újra sötét idők jöhetnek a melegekre Indiában

Bűncselekmény marad a homoszexualitás Indiában, mivel a legfelsőbb bíróság kedden elutasította a kormány és jogvédő aktivisták kérelmét az erről szóló törvény felülvizsgálatára.

A kérelmet decemberben nyújtották be jogvédő szervezetek és az indiai belügyminisztérium, miután a legfelsőbb bíróság egy új állásfoglalásban megerősítette azt a brit gyarmati időkből származó jogszabályt, amely bünteti a homoszexualitást.

Az 1860-ban elfogadott törvényt 2009-ben eltörölte egy felsőbb bíróság, így néhány éven át büntetlenséget élveztek az azonos nemű párok. Ezt a döntést azonban a legfelsőbb bíróság december elején alkotmányellenesnek minősítette, és ismét büntetőjogi kategóriába sorolta a "természet rendje ellen való nemi érintkezést", köztük a homoszexuálisok közötti kapcsolatot és az anális szexet is. A törvény megsértőit akár 10 év börtönnel is büntethetik.

A legfelsőbb bíróság újabb döntése országszerte felháborodást váltott ki. A melegjogi aktivisták attól tartanak, hogy a rendőrség mostantól ismét fokozottan fogja üldözni a homoszexuálisokat.

"Nagyon csalódottak vagyunk a döntés miatt. A harc nem ért véget. Maradtak még más lehetőségek" – mondta kedden újságíróknak Anand Grover, a törvény felülvizsgálatára vonatkozó petíciót aláíró egyik nem kormányzati szervezet, a NAZ alapítvány ügyvédje.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.