2014. január. 26. 08:31 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 26. 12:55 Világ

Megkaphatja az ellenzék Ukrajnát

Janukovics államfő kompromisszumos ajánlatai ellenére vasárnapra virradóan is folytatódtak a kormányellenes tüntetések Kijevben.

Az éjszaka folyamán mintegy kétezer tüntető az ukrán főváros központjában megrohamozta az Európai téren lévő Ukrán Ház nevű kulturális központot, amelyet a biztonsági erők használtak. A rendőrök könnygázzal, illetve vakítógránátokkal igyekeztek feltartóztatni őket.A ukrán belügyminisztérium korábban azt közölte, hogy előző nap az épületben a rendfenntartó erők pihenő tartalékosait szállásolták el. 

A tüntetők betörték az épület ablakait és a bejárati ajtót, de nem sikerült benyomulniuk. A tárca szerint a rendőrök nem hagyták magukat provokálni. A tüntetők azonban körülzárták az épületet és tárgyalásokat kezdtek a bent lévőkkel.Céljuk az volt, hogy a rendőröket túszul ejtsék, és a megmozdulások fő helyszínén, a Majdanon (Függetlenség terén) őrizetbe vett társaikra cseréljék ki őket. Ezt elkerülendő a belügyminiszter parancsot adott az épületben lévő erők kivonására, ami zavartalanul meg is történt. Személyi sérülésről nem érkezett jelentés.

Előző este az ellenzéki vezetők, Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt elnöke, Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt vezetője, továbbá a Haza (Batykivcsina) párt élén álló Arszenyij Jacenyuk három órán át tárgyalt Viktor Janukovics elnökkel. Az államfő a miniszterelnöki tisztséget ajánlotta fel Jacenyuknak és miniszterelnök-helyettesi posztot kínált Klicskónak.

Arszenyij Jacenyuk nem adott közvetlen választ az ajánlatra, ugyanakkor közölte: az ellenzék kész vállalni az országért a felelősséget. A pártvezető a keddi napot döntőnek nevezte. Kedden rendkívüli ülést tart a parlament, és a fő téma a kormány átalakítása.

Vitalij Klicsko a Függetlenség terén felállított emelvényen azt hangoztatta, hogy az ellenzék előre hozott elnökválasztás kiírását követeli még az idén. Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) párt vezetője pedig kijelentette, hogy a harc folytatódik.

A nyugatbarát ellenzék és a hatalom között november óta folyik a hatalmi harc, amióta Janukovics az utolsó pillanatban lemondta az Európai Unióval kötendő társulási szerződés aláírását. A tüntetők és az ellenzék közötti összecsapásokban többen életüket vesztették, több százan megsebesültek.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.